Közbiztonsági Nap 2010

 

 

 

Balogh-Szabó Imre városi rendőrkapitány nyitotta meg a szentesi strandon megrendezett Közbiztonsági Napot 2010. június 4-én. Hagyomány már, hogy június elején a város önkormányzatával karöltve egy bűnmegelőzési és közbiztonsági nap keretében próbálnak szólni a fiatalokhoz a szervezők.

Ebben az évben a két napra rendezett program első napja a szakmáé volt, ahol a rendőrkapitánysággal együttműködő szervezetek képviselői fórumoztak. Másnap a veszélyeztetett korosztály, az óvodások, az általános- és középiskolások részvételével rendeztek vetélkedőket, sportversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat.

 

 

 

Balogh-Szabó Imre városi rendőrkapitány továbbá elmondta, hogy minden évben a vakáció megkezdése előtt fel kell hívni a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. Úgy gondolja, akkor járunk el helyesen, ha ilyenkor, figyelmeztetni kell a gyerekeket, hogy milyen vagyonvédelmi problémák merülhetnek föl, milyen veszélyekkel kell szembenézni, amikor egy-egy rendezvényen részt vesznek. Itt elsősorban a tudatmódosító szerek használatára gondol, de ugyanakkor szólni kell a szabályos közlekedésről is.

 

A rendezvényen készült képek ITT tekinthetők meg!

 

Szirbik Imre polgármester elmondta: a város kiemelt feladatának tekinti, hogy segítse a rendőrség munkáját. Segítse abban, hogy időben ott lehessenek, ahol baj vaj, és ha intézkedni kell, tegyék azt gyorsan, szakszerűen és hatékonyan. Tavaly két mopeddel lepték meg a rendőröket, most különböző, az önkormányzat által vásárolt technikai eszközöket kapott ajándékba a kapitányság. Így: lézeres távolságmérő, kültéri GPS, 2 notebook, 2 nyomtató, projektor és hordozható vetítővászon tehermentesítheti a jövőben a szakszolgálatot a manuális munkától. A térítésmentesen átadott eszközök értéke meghaladja az 500 ezer forintot. Ezek az eszközök azt is szolgálják, hogy helyszíneléskor gyorsan, pontosan tudjanak rögzíteni adatokat.

Szentes, 2010. 06. 23.

 

 

.