|
A MEGYE ARANYA
Két napos küzdelem végén a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskolába került a Megye Aranya.
2010. május 29-30-án három helyszínen csaptak össze a csapatok az ifjúsági kalandvetélkedőn. Reggel 7 órakor indultak busszal a szentesi csapatok (Pollák, Közgé, HMG) Hódmezővásárhelyre, ahol további három csapattal (Gregus, Bethlen, Németh) bővült a résztvevők száma. Az előző napon mindenki az időjárást figyelte, és sikerült olyan viszontagságos időjárást szervezni a játékmestereknek, hogy tényleg a legjobb csapatnak járjon ki a dicsőség.
Szeged határában nem esni, hanem ömleni kezdett az eső. A csaptok az Anna kútnál lettek letéve, és instrukciónak annyit kaptak, hogy vegyenek egy DÉLMAGYARORSZÁG című napilapot, amelyben lesz egy rejtvény, és ha azt megoldják, akkor tudják meg a következő helyszínt, ahová menniük kell. Ezzel kezdetét vette a kétnapos kálváriája a csapatoknak. Valaki azt hitte, hogy csak egy könnyű kalandtúra lesz, de a végén rá kellett jönnie, hogy talán még ennyit nem futott, mint amit ezen a két napon teljesíteni kellett.
A rejtvény IV. Béla új szobrához vezetett, ahol megkapták az újabb feladatot. Úgy lettek összeállítva a megpróbáltatások, hogy a végén egy bizonyos adatokra voltak kíváncsiak a szervezők, így nem csak meg kellett bizonyos dolgokat fejteni, hanem az folyamatosan észben kellett tartani.
Ezután a Klauzál térre vezetett az út, majd az Aradi Vértanúk terére. Szeged központjában mindenki felfigyel a rohangáló diákokra, akik szemükkel kutattak, olykor cuppogó cipőjükkel trappoltak be a múzeumba.
Így voltak a Várkert Múzeumban, a Móra Ferenc Múzeumban, Szeged történelmi terein, de a végén egy újszegedi utca legvégén volt a végállomás, ahonnan indult a busz vissza Vásárhelyre. Hogy oda miként jutottak ki a versenyzők? Valaki futva vágott neki a több kilométeres távnak, de volt olyan csapat, aki buszra szállt.
Szegedről indult vissza a busz Vásárhelyre, de még mielőtt fellélegeztek volna a csapatok, hogy végre Vásárhelyen vagyunk, volt közben egy kis vízkeresési feladat. Az épülő vízisí pálya mellett hat homok kupac volt, mely egy-egy kincset rejtett. A csapatok részéről egy-egy embernek kellett azt kézzel kikaparni.
Na jó haladjunk tovább, mert már Vásárhely központja is roskadt a megoldandó feladatoktól. Persze itt is futással indult a móka, és az árvízvédelmi fal volt az irányadó! Vásárhely belvárosában már csak egy pont maradt, amelyet nem ejtettek útba a kalandorok, de itt volt az egyik legfurfangosabb feladvány.
A feladat így kezdődött: Ha a térre leérsz, sétálj el oda, ahol keservesen harcol kilenc katona. Ha velük szemben megfelelően állsz, jegyezd fel, pontosan hány vásárhely címert látsz!
Ez volt csak az első része a feladatnak, mert ezt szinte mindenki megtalálta, és így folytatódott:
„Az angyalok szárnyaikkal küzdöttek, de végül bekövetkezett, Mi egykoron az égben volt, a földre leesett. A sok kis angyal szárnya száma fontos a kalandor számára, Ha a szárnyak számát tudod, pontot csak akkor hoz a számládra! A számok számlálása után számodra feladat a következő, Az angyalok rejtik maguk alatt, az a feladat a következő”
Természetesen hova máshova vezetett volna az út mint az Emlékponthoz! Az Emlékpontból már csak a buszhoz kellett szaladni, amely a csapatokat Szentesre szállította. Itt egy gyors táborverés következett, majd a strandon pihenhettek a másnapi nagy rohanásra.
A finálé utolsó napjának első feladata pedig az volt, hogy törjenek be a szentesi CIB bank fiókjába. Mindenesetre ehhez, csak egy CIB bankkártya kellett, és a szervezők gondoskodtak arról, hogy vasárnap fogadja őket valaki a bankban, ahol újabb feladat várt rájuk.
Kalandos túrájuk volt a csapatoknak egy elhagyatott tehenészet területén, ahonnan egy-egy feladvánnyal térhettek vissza. A Kurcán található szökőkutak is magukban rejtettek feladatot, melyet egy szemüveg is bánt.
Ennek a napnak talán az egyik legszórakoztatóbb feladata volt ebben a versenyben, mert a hat tagú csapatoknak három tagja evezett, a többiek pedig vízzel töltött nejlon zacskókkal dobálhatták az ellenfeleket. Ha már vizesek lettek a csapatok, akkor jöhetett a következő feladat a strandon, ahol búvár súlyt kellett átvinni a medence alján gyalogolva
Ahogy közeledtünk a verseny végéhez úgy jöttek elő az egyre nehezebb feladatok. A következő feladat sokakban mély nyomott hagyott. Ez pedig nem volt más, mint Paintball pályán túszmentési akciót kellett végrehajtani. A verseny fináléja előtt már csak egy feladat volt hátra, ahol gyorsasági kenuversenyben kellett bizonyítani a csapatoknak. Röpke 10 perc (vagy 15) és máris pihenhettek az esti megpróbáltatásra.
A szentesi sportcsarnokban este 6 órakor vette kezdetét a verseny, ahová a csapatok igazi show keretében érkeztek meg. A sportcsarnokban elsőként várfalat kellett építeniük a csapatoknak a megadott dobozokból. A gyorsaságra kaptak pontokat, de az igazi móka csak ezután jött. A csapatok egy-egy tagja felcsaphatott vérvédőnek, és míg az ellenfelek teniszlabdákkal bombázzák a megépített falakat, addig ezek az emberek minden ügyességüket latba vetve meg akarták akadályozni azt.
A bombázás után jött a kincsmentés, mert egy igazi kalandornak, nem csak fel kell fedeznie a kincsnek a helyét, hanem ki is kell azt menteni. Ebben a feladatban a kincset 30-30 db tojás játszotta.
Az igazi bátorságpróba a következő feladat volt, melyben először halakat kellett átpakolnia a csapatoknak egyik vödörből a másikba, majd csótányokat. Ez nem is volt olyan nagyon rémisztő, csakhogy a jelentkezők szemét bekötötték így nem tudták, hogy a vödrök mit is rejtenek. A csótányok pedig nem egy vérmes állatok, csakhogy a csapatok hölgy tagjainak kellett bizonyítaniuk bátorságukat.
A kalandoroknak mindenhez érteni kell, és sok mindenben jártasnak kell lenni. Gyakorlatilag ők a civil élet titkos ügynökei, a régészet James Bondjai. És mint ezt már több filmben is láttuk, a titkos ügynököknek néha táncolnia is kell, mint például Arnold Schwarzeneggernek a „Két tűz között” című filmben. Még több kép
(kb. 800 db) és videó anyag a versenyről
Itt pontosan ezt kell majd tennie a kiválasztott csapattagoknak. Összesen 6 típusú táncot kell majd előadniuk, amelyből hármat párban, hármat pedig szólóban. Az összes tánctípusra bevágott zene kb. egy perces volt. A három párban előadott tánc a következő volt: Rock N’ Roll, Twist, Tangó. A három egyéniben előadott tánc: Break, Hip-Hop, Michael Jackson táncstílus
Az összes csapat egyszerre táncolt és a zsűri döntötte el a pontokat. Szűcs Lajos Szentes alpolgármestere elmondta, hogy legalább annyira fontos a kreativitás, mint a tánctudás!
Akkor jöjjön a végeredmény, mely mögött igazán sok izzadság van (volt) és talán jövőre lesz is.
Minden csapatot dicséret illet, és reméljük, hogy egy olyan felejthetetlen élményben volt részük, amelyet nem fognak elfelejteni. El kell árulni, hogy már elindult a következő esemény tervezése, és ha úgy gondolják a csapatok, hogy erre nevezni akarnak, akkor már most megtehetik azt. Aki tud abban segíteni, hogy más városokba is eljusson a verseny híre, azt kérjük segítsen ebben, és megígérjük, hogy a csapatok nem fognak csalódni a játékmesterek kreativitásában. Szentes, 2010. 06. 04.
|