11. Nyári Modern Táncest

 

 

 

A Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 11. alkalommal rendezte meg nyári moderntánc estjét. A három és félórás "megatáncban" megmutatkozott a táncművészet sokszínűsége és a fáradhatatlan diákok tehetsége.

 

 

 

A hagyományos tanévzáró a tánc, a szépség, és a gyerekek ünnepe, akik egész évben készültek erre az alkalomra - fogalmazott köszöntőjében Keller Jánosné, az iskola igazgatója. Köszönet illeti a kiváló pedagógusokat és azokat a szülőket, akik munkájukkal támogatták az iskolát.

 

 

 

A tényleg maratoni műsor csaknem felénél volt rendhagyó módon a megnyitó, amikor is az előbb említett segítők munkáját az igazgatónő egy-egy szál virággal és csokorral köszönte meg.

 

 

 

A több mint 30 műsorszámból álló rendezvényt Farkas Sándor országgyűlési képviselő nyitotta meg, és megnyitójában kiemelte, hogy milyen fontos a művészeti képzés napjainkban, rohanó világunkban.

 

 

 

Az iskola táncpedagógusainak egyénisége is megmutatkozott: Vass Sándor inkább a ritmust, a dinamikát, a tömegjeleneteket kedveli, míg a Keller-lányok, Rita és Nóra a lírát, a drámát, a kiérleltebb művészetet részesítették előnyben, de nem riadnak vissza a kemény munkától sem, hiszen macskaügyességű lányokból álló csoportjukkal egyre komolyabb produkciókkal jelentkeztek az este. Láthattunk részletet a következő színházi évadban bemutatandó Jancsi és Juliska táncszínházi darabból, de több világversenyt megjárt táncelőadásnak is tapsolhattunk.

 

A rendezvény képei ITT tekinthető meg!

 

 

Szentes, 2010. 06. 23.

 

 

.