Animációs verseny a Kosztában

  

 

 

Összefüggő képsorok számítógépes feldolgozása témakörben, ebben a tanévben is rendezett vetélkedőt a Koszta József Általános Iskola. Három korcsoportban, 2-3 fős csapatokban dolgoztak a gyerekek.

 

 

 

Feldolgozandó témák korcsoportonként a következők voltak:

  • I. korcsoport (3-4. osztály): mesék.

  • II. korcsoport (5-6. osztály): történetek, legendák magyar történelmi személyek életéből vagy világtörténelmi legendák.

  • III. korcsoport (7-8. osztály): tudománytörténetből, művészettörténetből vett anekdota megjelenítése vagy valamely tantárgyhoz kapcsolódó animáció.

 

 

 

A verseny előzetes feladata az volt, hogy tervezzék meg a gyerekek az általuk választott mese, történet szereplőinek alakját környezetével A/4-es lap(ok)on, tetszőleges színes technikával. A zsűri 28 csapatot hívott meg a vetélkedőre.

 

 

 

A verseny során a történeteket rajzlapon fázisonként rajzolták meg saját rajzi eszközükkel, párhuzamosan a számítógépen az Imagine LogoMotion program segítségével mozgó képsorokká alakultak a történetek. Az értékelésnél egyenlően pontozták a rajzi megjelenítést és a számítógépes kivitelt.

Köszönet mondanak a szervezők Szelesné Mohácsi Évának, Mihály Eszternek és Vígh Attilának (Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola) a verseny zsűrizéséért.

 

 

 

Eredmények:

I.                   Korcsoport

1.       Répa mese - Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagiskolája: Sebők Zsófia, Fejes Barbara, Kulcsár Tamás (felkészítő tanár: Tricskó Márta)

2.      Botocska - Koszta József Általános Iskola: Marcsó Soma, Darabos Dominika, Antal Viktória (felkészítő tanár: Oroszi Szilvia)

3.      Szállást kérő róka - Koszta József Általános Iskola: Szabó Gréta, Kertész K. Viktória, Gedai Csenge (felkészítő tanár: Geráné Révész Gabriella)

Különdíj: Ludas Matyi - Kiss Bálint Református Általános Iskola: Orbán Réka, Berezvai Anna, Majdajk Melinda (felkészítő tanárok: Pólya Sándor; Izbékiné Csiga Hajnalka)

 

II.                Korcsoport

1.      A vérszerződés - Koszta József Általános Iskola: Makai Edit, Gugolya Vanda, Szabó Zsófia (felkészítő tanárok: Almási Jánosné, Lucza László)

2.      A balatoni kecskeköröm - Arany János AMK, Fábiánsebestyén: István Zsóka, Csurgai Henrietta, Krajcsirik Viktor (felkészítő tanár: Hercz Szilvia, Víghné Csendes Ildikó)

3.      Egyszer volt Budán kutyavásár - Koszta József Általános Iskola: Sándor Jonatán, Orbán Olivér, Orbán Enikő (felkészítő tanárok: Geráné Révész Gabriella, Almási Jánosné)

Különdíj: Kolombusz Klauzál Gábor Általános Iskola: Tóth Bianka, Gulyás Edina, Berezvai Réka (felkészítő tanárok: Borbás István, Tihanyi Pálné)

 

III.             Korcsoport

1.      Teljes átalakulás - Arany János AMK, Fábiánsebestyén: Tarjány Ágnes, Labádi Dániel, Vadász Nagy János (felkészítő tanár: Hercz Szilvia, Víghné Csendes Ildikó)

2.      Lőgyapot - Arany János AMK, Fábiánsebestyén: Gyuris Anett, Bartyik Ágnes, Orbán Karola (felkészítő tanár: Hercz Szilvia, Víghné Csendes Ildikó)

3.      A csernobili atomerőmű - Koszta József Általános Iskola: Berényi Endre, Koncz Péter, Csanády Adél (felkészítő tanárok: Kolláth Edit, Lucza László)

Különdíj : Archimedesz törvénye - Koszta József Általános Iskola: Maszlag Annamária, Német Dóra, Vecseri Dorina (felkészítő tanárok: Kolláth Edit, Lucza László)

 

A gyerekeket felkészítették és a verseny lebonyolításában segítettek: Hercz Szilvia, Víghné Csentes Ildikó, Urbancsok Győző, Tihanyi Pálné, Borbás István, Földi Éva, Tricskó Márta, Pólya Sándor, Izbékiné Csiga Hajnalka, Geráné Révész Gabriella, Szabóné Borbás Edit, Szolláthné Sárközi Sarolta, Oroszi Szilvia, Luczáné Kenyeres Mónika, Tornyi M. Edit, Almási Jánosné, Szeri Tamás, Kolláth Edit, Lucza László

 

A versenyt támogatta: Szentes Város Önkormányzata, MetalCom Rt, Modern Oktatási Eszközök Kft – Promethean interaktív tábla forgalmazója, Kertvárosi Papírbolt.

 

A helyezett pályaművek és azok tervei:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2010. 11. 24.

 

 

.