Sikeres pályázatok a Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézményben

 

A Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény két pályázatban is nyertes lett, melyeket sajtótájékoztató keretében ismertettek. Az egyik projekt témája az oktatási, nevelési intézmények tanórai, tanulási és szabadidős tevékenységének a támogatása volt. Alapvető kritérium volt, hogy a meglévő kapacitásokra épüljön a program, illetve legalább öt oktatási intézménnyel kössön együttműködési megállapodást a tevékenységek megvalósítására.

Kálmánné Szabó Erzsébet igazgató elmondta, hogy rendelkeznek olyan humánkapacitással, amely alkalmas arra, hogy az együttműködő oktatási intézményekben művészeti, képzőművészeti, természetismereti programokat valósítsunk meg, amely hagyományőrzésre irányul.

A meglévő kapacitásként a saját tanárainkra gondoltak, akik egyrészt alkotóművészek is.

 

 

 

Alapvető elképzelésük az volt, hogy nyertes pályázat esetén a támogatási összeg az önkormányzati intézményekhez kerüljön, illetve egy intézmény ne a pályázó székhelyén működjön, ez a szegedi Madách Imre magyar-angol két tanítási nyelvű iskola. A nyolc szentesi intézmény, öt önkormányzati tulajdonban lévő általános iskola, a Klauzál utcai, a Dr. Mátéffy Ferenc utcai óvoda, továbbá a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola.

A pályázat címe: Hagyományőrző kézműves, művészeti és természetismereti programok oktatása 54 különböző tematika alapján.

A kihelyezett programoknál fontos, hogy tevékenység-központúak legyenek és nagyon gyakorlatiasak. Ismeretes, hogy amit hallunk, azt egy idő után, olykor nagyon gyorsan elfelejtjük. De amit látunk, megtapasztalunk, amibe bekapcsolódhatunk, azt egy életre megjegyezzük.

 

 

 

Bemutatóval, kiállítással zárul majd a projekt, melyet közel 46 millió forinttal támogattak. Mindazt az újszerű, vizuális és hagyományőrző megoldást, amelyek a felszínre kerülnek, szeretnék egy könyv formájában megjelentetni.

Szentes, 2010. 10. 08.

 

 

.