EGÉSZSÉGES NŐK NAPJA

 

 

 

Egy esztendővel ezelőtt (2008. június 7-én) A Kelet Lányai Hastánc Egyesület 15 Tagja magyarországi hastánc rekordot állított fel 12 óra 19 perces táncolással. Ezen teljesítményüket azóta sem döntötte meg egyetlen hastánciskola sem.

Mivel a tavalyi évben is nagy sikert aratott a Magyarországon egyedül álló maratoni hastánc oktatás, ezért ezen a napon hagyományosan ismét megrendezésre került immár második alkalommal a HASTÁNC MARATON.

 

 

 

Az idei rendezvényen 9 vendég iskola vezető tanára, és tanulói tanították a lányokat asszonyokat, és tartottak színvonalas bemutatókat.

A hastánc műfajon belül minden iskola más-más stílusú órát tartott. Budapestről Nietó Mercedes és Nefer, Dunaújvárosból Ayarti és Varga Nikolett, Szegedről Czeglédi Edit és Tombácz Gabriella, Békéscsabáról Boa Veronika, valamint Szentestről Korsós Mónika és Kulbertné Fúvó Andrea jött el tanítani a lányokat, akik viszont az ország egész területéről érkeztek.

 

 

 

A rendezvényt a Kelet Lányai Hastánc Egyesület tanulói nyitották meg 55 perces fellépő műsorukkal.

Az egész napos program folyamán több mint 500 táncos tanulhatott városunkban. Volt olyan óra ahol 103 lány táncolt egyszerre.

A szervezők szerint a rendezvény elérte célját, mely a hastánc műfaj népszerűsítése, ezért is vállalta minden oktató a felkérést melyre mindenki karitatívan jött el.

Gratulálunk lányok a teljesítményetekhez, és reméljük hogy jövőre is létre jön ez a csodálatos rendezvény.

 

 

Szentes, 2009. 06. 11.

 

 

.