Városi DAMO Gyermeknap

 

 

 

Az idei évben is, immár tizennegyedik alkalommal adott otthont a Damjanich iskola a gyermeknapnak, melyre Szentes minden részéből érkeztek diákok. A szervezők sport, kulturális, valamint kézműves programokkal egyaránt készültek.

A Városi DAMO Gyermeknap nem titkolt célja volt az, amit eddig is mindig szem előtt tartottak: a gyermekek együtt éljenek át egy vidám, önfeledt kikapcsolódást biztosító, változatos és aktív részvételt jelentő, egész napos programot. S mindezt ingyenesen.

 

 

 

Az iskolák közötti kispályás focibajnoksággal párhuzamosan - mely a Gyermeknapi Kupáért zajlott - a kézműves utcában ajándéktárgyak készültek az apró kezek által. Volt, aki anyagozott, origamizott, az ugráló várban töltötte az időt.

 

 

 

Mások például a katonaság gépjárműivel ismerkedtek. Lehetőség nyílt a falmászásra és a középkori lovas tornára, a lovas fogatozásra és a környezetünkkel való ismerkedésre is. A kicsik megtanulhatták, hogy mit kell levenniük a boltok polcairól, ha a környezetet óvva szeretnének vásárolni.

A zenei és táncbemutatók után pedig Szabó Zoltán repülőshow-ja zárta a gyermeknapot, ahol 80 kilogramm szalámiból, 150 kilogramm kenyérből, 15 kilogramm margarinból, és 8 láda paradicsomból és paprikából készültek a szendvicsek. Ezt is a támogatók biztosították az 1700 darab fél literes üdítő mellett.

 

 

Szentes, 2009. 06. 12.

 

 

.