2010-re Szentesen
minden harmadik panellakás megújulhat

 

 

 

 A panelprogram keretében ebben az évben 685 lakás energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése kezdődhet el a közbeszerzéssel - mondta Szirbik Imre a 2009. április 23-ai sajtótájékoztatón.

Az állam, az önkormányzat és a lakóközösségek tehervállalásával a közeljövőben indulhat a közel egymilliárd forintos beruházás, amelyhez a város mintegy 300 millió forinttal járul hozzá.

 

 

 

Helyi vállalkozók jelentkezését is várják a munkákra, azonban a sokrétű feladat miatt leginkább un. konzorciumba tömörült szakiparosok összefogása jelenthet előnyt a közbeszerzésen. A panelprogram népszerűségét jelzi, hogy míg az elmúlt években összesen 661 lakást korszerűsítettek, az idén viszont már 685 otthon tulajdonosa tart igényt a támogatásra, és egyben vállalja a rekonstrukciós költségek egyharmadát.

A beruházás részeként 21 szövetkezeti és társasházban korszerűsítik többek között a nyílászárókat, szigetelik a homlokzatot, a tetőket, és modernizálják a fűtést. így csökkentve közel 30 százalékkal az energia-felhasználást.

 

 

 

A sajtótájékoztatón Csányiné Bakró Nagy Vera aljegyző asszony elmondta, hogy ő az egyik "élő példa" a felújítás hasznosságának tapasztalója, mert az elmúlt programban a saját lakása is felújításra került.

Aki bizonytalankodik a felújítás eredményében, annak itt egy hő fénykép, melyet a Brusznyai sétány 5-7 háztömbről készítették. Jól látható, hogy a felújított rész tiszta kék a képen míg a másik háztömb tiszta színes a hőfoltoktól. A színskálán jól leolvasható, hogy majdnem 7 °C a különbség a két épület falhőmérséklete között.

Szentes, 2009. 04. 26.

 

 

.