Vereséggel kezdett a Kinizsi

 

 

 

Még három perc sem telt a Szentesi Kinizsi labdarúgó csapatának első tavaszi bajnoki mérkőzéséből, amikor máris hátrányba kerültek Bozóki Zoltán játékosai a Kiszomborral szemben. Vélhetően sem a labdarúgók, sem a mester nem ilyen kezdésről álmodott, éppen ezért érthető volt, hogy a gyorsan bekapott gól kissé megfogta a Szentes lendületét.

Néhány perc elteltével aztán kezdett ébredezni a Kinizsi, olyannyira, hogy a mieink vették át a játék irányítását, helyzeteket is ki tudtak alakítani, ám értékesíteni ezek közül egyet sem sikerült. Ráadásul egy kiszombori kontra végén a vendégek a szünet előtt megduplázták az előnyüket, így nagyon nehéz helyzetből vágott neki a második félidőnek a Szentes. Amilyen rosszul kezdte a csapat az első 45 percet, olyan jól indította a másodikat, a 48. percben Debreceni gólja megcsillantotta a reményt az egyenlítésre. Kevesen hitték, hogy több gól már nem születik ezen a délutánon, pedig így történt. A Kinizsi egyenlítő góljára hiába vártak a drukkerek, villant viszont a piros lap a 83. percben, némi dulakodást követően a gólszerző Debrecenit parancsolta idő előtt az öltözőbe a játékvezető.

 

 

 

Bozóki Zoltán nem keresett kifogásokat, bár azt elmondta, hogy a felkészülést nem a legoptimálisabb feltételek között végezték a pályák havas, jeges állapota miatt. Erőnlétileg jók voltak, ebben nem volt gond, a labdás edzések hiánya viszont kiütközött a csapat játékán.

 

 

Szentes, 2009. 03. 17.

 

 

.