Kristóf Meggyógyul Alapítvány

11600006-00000000-33272812

 

 

 

A Kristóf Meggyógyul Alapítvány és Polgár Kristóf családja szeretettel hívott mindenkit 2009. március 1- én a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban tartandó Jótékonysági Táncestre! A táncest teljes bevételét a szentesi kisfiú angliai májátültetésével kapcsolatosan felmerülő költségek fedezésére és Kristóf műtét utáni rehabilitációjára fordítják.

 

 

 

A most egyéves csöppségről két hónapos korában derült ki, hogy súlyos beteg, a kór csak májátültetéssel gyógyítható. A donor az egyik szülő lesz, a transzplantációt pedig az angliai Birminghamben végzik majd el. Pici baba esetében ugyanis csak külföldön van mód ilyen beavatkozásra. A műtétet finanszírozza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár – mintegy 30 millió forintba kerül.

A táncest bevételét a több hónapos külföldi tartózkodás költségeinek fedezésére, illetve Kristóf műtét utáni rehabilitációjára fordítja a négytagú család.

 

 

 

 A nagyszabású jótékonysági rendezvényen többek között fellépett László Csaba és Mikes Anna standard és tíztánc magyar bajnokpár, az X-treme Hip-Hop Tánciskola világbajnok csapata, Bagi Ferenc és néptánc csoportja, valamint a Pavane Táncegyüttes is de lássuk részletesen ...

 

 

 

Stílus AMI ovi balett csoportja

A kis balett csoport 2008. szeptembere óta működik a Stílus Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. A gyerekek hetente 2 órát foglalkoznak a tánc alapjainak megismerésével és testük szépítésével. Nagyrészük még csak óvodás, de nagyon - nagyon kitartó.

A táncunk címe : A kis hattyúk

Tánctanáruk: Kratkovszkiné Polgár Abigél

 

 

 

Pavane Táncegyüttes

A Pavane Táncegyüttes 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy az elmúlt korok méltatlanul elfeledett báli táncait felelevenítse és színpadra alkalmazva megismertesse a mai kor emberével. Táncaik eredeti leírásokon alapulnak, melyeket különféle levéltárakban, magángyűjteményekben, korabeli tánc- és illemtankönyvekben találtak meg. Ma este először az Ördöglovas Palotást láthatjuk előadásukban.

Műsoraikkal szerepeltek már különböző várjátékokon (Eger, Sümeg, Hollókő, Csesznek, stb.) történelmi seregszemléken itthon és külföldön (Erdély, Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Franciaország, Észak-Írország ) 2001-ben a Dániában megrendezett Európai Középkor Fesztiválon Magyarország képviseletében egyedüli csoportként vettek részt

Koreográfus: Lázár György

 

 

 

 

 

László Csaba — Mikes Anna

A 4x Tíztánc Magyar Bajnokpár az Európa és a világbajnokságon egyaránt a 6. helyet szerezte meg, úgy hogy a bécsi keringőt megnyerte. A 4x Standard Magyar Bajnokpár jelenleg 16. helyen áll 2700 páros közül a világranglistán

Közreműködött: Halmai Bianka

 

 

 

 

 

 

 

NRG Tánciskola

Egy részletet láthatnak a Vass Sándor által vezetett VSG Kamarabalett legújabb Piroska és a farkas c. gyermekeknek készült tánc-meséjéből. Piroska szólóját, és az Anya táncát előadják Vass Márta és Annus Beáta.

Rendező-koreográfus Vass Sándor Gergely.

 

A teljes darab bemutatója márc. 8-án lesz a Művészetek Palotájában, a szentesi gyermekközönség november 26-án 3 alkalommal láthatja majd a Móricz Zsigmond Művelődési Ház színpadán, ahol természetesen már a ravasz farkas is színre lép.

 

Amikor gyermekeknek készítünk előadást, sohasem tudhatjuk, hogy a kis nézőink közül ki mennyire egészséges. Mégis egyben reménykedhetünk, a tánc gyógyítani képes. Szeretettel és reményteljesen bízva a tánc-mese gyógyító erejében ajánljuk a most és később következő produkciót önöknek, Polgár Kristóf egészségéért!

Az iskola alapítója és vezető tanára Vass Sándor.

 

 

 

Bagi Ferenc és Gajda Bernadett illetve Csurka Nándor és Fazekas Anett Felsőmaros menti cigánytáncokat mutattak be.

 

 

 

Angyal András — Svetlana Tomasova

András 2008 március hónapban kezdett együtt táncolni Svetlanaval, jelenleg Magyarország színeit képviselik. Legutóbbi versenyükön Csehországban az előkelő 3. helyezést szerezték meg a latin táncok amatőr versenyében.

A Szombat esti láz című műsorban először Ábrahám Edit színész művésznő párja volt, majd Farkasházi Réka, azt követően pedig Udvaros Dorottya színésznőt tanította táncolni. A Táncművészeti Főiskolán modern társastánc pedagógus szakon végzett.

 

 

 

 

 

 

 

No Comment Hip Hop Tánciskola

2007-ben a Csillag születik című tehetségkutató műsorból jól ismert Black Time Tánccsoport egy ország-világ előtt mutathatta meg tudását. 2008-ban az egyesület koreográfusa, Ódor Dániel úgy döntött, hogy saját és független táncegyesületet hoz létre. A csapat, a stílus ugyanaz, csak a név változott. Fontosnak tartják, hogy a hip-hop táncokat hazánkban is népszerűsítsék. Fogadják szeretettel először Pálmai Katalin tanítványait, akik a 2008-as brémai világbajnokságon második helyezést értek el gyermek kiscsoport kategóriában.

 

 

 

NRG Tánciskola

Az NRG Országos Tánc és Musical Iskola növendékei a Street Dance egy a tengerentúlon már a 70-es évek óta népszerű stílusát mutatják be, amelynek neve Locking! Itthon ez a tipikusan NewYork-i utcai stílus még ma is kuriózumnak számít, azonban az NRG kis koruktól klasszikus baletten majd a modern tánc megannyi tréningjén képzett táncosai ma este idevarázsolják ezt a hangulatot. A produkcióban szólót táncol és a táncot koreografálta Annus Beáta.

 

 

 

No Comment - Tánciskola

A tehetségkutató verseny előtt és után is számos hazai, Európa- és világversenyen vettek részt kiváló eredményekkel. Magukénak mondhatnak két világ, két Európa- és megannyi magyar bajnoki aranyérmet.

 

 

 

Szilver TSE Standard Formációs Magyar Bajnok csapata

A tavalyi sikerek után Vb 7. és Eb 6. hely , idén már a március 28.-án megrendezésre kerülő Magyar Bajnokságra készül a csapat. A következő produkcióval először vesznek részt a bajnokságon.

Felkészítő tanárok: Szatmári-Nagy Szilvia, Németh Anikó, és László Csaba

 

 

 

 

X-treme Tánciskola világbajnok csapata

A szegedi lányok a 2008. évi felnőtt hip-hop csoport kategória Világbajnokai, akik 36 ország legjobb 50 csoportja közül szerezték meg a Világbajnoki címet Németországban.

A koreográfiát készítette: Kárpáti Bernadett és Hartmann Gábor

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kinagyítható!

 

 

.