150 év - 150 millió

Felújítást kap ajándékba a Horváth Mihály Gimnázium

 

 

 

Az idén 150 éves szentesi Horváth Mihály Gimnáziumot a fenntartó megyei önkormányzat kisebb felújításokkal lepi meg, hogy méltóképp ünnepelhessék az évfordulót – tudtuk meg Halmai Lászlótól a Csongrád Megyei Közgyűlés tulajdonosi bizottságának elnökétől.

 

 

 

Mint mondta, az iskola 150 éves épületén 1970-ben hajtottak végre utoljára nagyobb felújítást. A fenntartó most 150 millió forintot különítette el az iskola teljes rekonstrukciójára, de ez nem elegendő, így pályázati lehetőségek után kutatnak.

A következő tanévre azért meglepetéssel is szolgálnak a diákoknak és a pedagógusoknak egyaránt. Egy kisebb, 40 milliós beruházás keretében a már nem használt szolgálati lakásokból tantermeket alakítanak ki, a tanáriban pedig építenek egy galériát, így tanuló és tanár is jobb körülmények között folytathatja a munkát.

 

 Kinagyítható!

A régi szolgálati lakás és a mellette lévő helyiségek – rossz műszaki állapotuk miatt évek óta kihasználatlanok. A további állagromlás megakadályozása miatt szükséges az épületrész felújítása. A felújított, átalakított épületrészben tanterem és próbaterem, valamint vizesblokkok kialakításával ez a terület is oktatási célokat szolgálhat.

 

 

 

 

 

A jelenlegi tanári szoba túlzsúfolt, nincs benne egyetlen számítógépes munkahely sem. Ezek a körülmények nem teszik lehetővé az oktatók számára a nyugodt, és a mai kor követelményeinek megfelelő felkészülést, munkavégzést. A tanári szoba belmagasságának megosztásával galéria építhető. A galérián számítógépes munkaállomások és teakonyha alakítható ki. A jelenlegi teakonyha alapterületével megnő a tanári szoba, így csökkentve annak zsúfoltságát.

A tanári szoba alapterületének megnövekedésével és a számítógépes munkaállomások létesítésével jelentős mértékben javulnak a pedagógusok munkakörülményei. A teakonyha melletti tanterem kettéosztásával kiscsoportos oktatásra alkalmas tanterem és gazdasági iroda alakul ki, amely igazodik az oktatás igényeihez, és megfelelő helyet biztosít a gazdasági dolgozók számára is.

Halmai László hozzátette, ehhez még a csütörtöki megyei közgyűlés döntése is szükséges.

 

 

 

 

Szentes, 2009. 03. 25.

 

 

.