A legeredményesebb sportegyesület

 

 

 

A Központi Gyermekélelmezési Konyha ebédlőjében tartotta évzáró közgyűlését a szentesi Delfin ESC. Pólyáné Téli Éva tartotta az éves munkáról szóló beszámolót. Szólt a 16 éve működő egyesület szervezeti életéről, melynek különlegessége, hogy tagjaik vannak Romániából, valamint az ország más nagy városaiból is. Nemzetközi kapcsolatuk ebben az évben sokat fejlődött, már külföldön is érdeklődnek sportszakmai tapasztalataik iránt. A gazdálkodásukat most is a szűkös lehetőségek, és a szigorú takarékosság jellemezte, így ezek nem akadályozták céljaik megvalósítását.

 

Eredményességük lenyűgöző: 18 uszodában rendezett versenyen vettek részt ebben az évben, a 12 nyíltvízi hosszútávúszó rendezvény mellett. Ez a sok verseny igen nagy megterhelést jelentett anyagilag és felkészülésben is egyaránt. A versenyeken összesen 38 versenyző 403 arany, 243 ezüst és 117 bronzérmet szerzett az egyéni számokban. Ez több mint a tavalyi gyűjteményük, bár a mezőny erősebb lett. Váltókban 36 alkalommal állhattak a dobogó legmagasabb fokára, 30 alkalommal második, 9 alkalommal 3. helyen végeztek a szenior úszók.

 

 

 

A legtöbb aranyat gyűjtők névsora: Melkuhn Dezső 68, Pólyáné Téli Éva 64, Virágos Éva 30, Becsák Jánosné 29, Bocskay Zsófia, Felvégi Zsuzsa 23, Kómár Lajos 22, Debreczeni Beáta, Dr. Bakacsi Gyula 20, Bálega Szilvia 19, Bertényi Mária 15, Rozgonyi Eszter 12, Lukátsy Kati 10, Bodnár Istvánné 7, Kelő Sára, Gullay Mihály 5, Dr. Petz János 4, Ferke Gáborné, Pengő Erzsébet 3, Szabó Imre, Bihari János, Számel Éva, Tar János, Stefancsik Katalin, Brunszvik Árpád, Dr. Kanyó Ádám 2, Bartha Éva, Pólya Sándor, Szakács Ernő, Dr. Venczel Kincső, Juhász Tibor 1.

 

A legtöbb egyéni érmet szerző versenyzők: Melkuhn Dezső 91, Bakacsi Gyula 75, Téli Eva 72, Bocskay Zsófia 51, Virágos Éva 48, Debreczeni Beáta 40, Becsák Jánosné 38, Bálega szilvia 36,Lukátsy Kati 34, Kómár Lajos 33, Bertényi Mária 32, Felvégi Zsuza 31,Rozgonyi Eszter 23, Bodnár Istvánné 17, Ferke Gáborné, Stefancsik Katalin 13, Bihari János 12, Brunszvik Árpád 1, Petz János 10 éremmel lett gazdagabb az egyéni számokban.

 

Az idén is, mint tavaly, Melkuhn Dezső volt a legeredményesebb az érmek gyűjtésében, s nemcsak az uszodában, hanem a nyíltvízi versenyeken is. 12 alkalommal vett részt magyarországi, szerbiai és horvátországi versenyeken és ezeken nem talált legyőzőre a korcsoportjában.

 

2009-ben az alábbi versenyzők úsztak országos korosztályos szenior csúcsot: Debreczeni Beáta 400 vegyes, Becsák Jánosné 200 mell, 800 gyors, Virágos Éva 800 gyors, Kómár Lajos 200 pille.

Összesen 25 egyéni csúcs fűződik a Szentesi Delfin ESC nevéhez.

Szentes, 2010. 01. 03.

 

 

.