Az utolsó pillanatban egyenlítettünk

Legrand-MetalCom Szentes – FTC Goldball 4-4

 

 

Óriási mérkőzést vívott egymással az őszi utolsó fordulóban egymással a Legrand-MetalCom Szentes és a FTC Goldball. A vendégek már a bemelegítéskor óriási magabiztossággal mozogtak, külön bemelegítő öltözékben, a kísérők formaruhában jöttek ki a pályára a szépszámú hazai és FTC szurkolók elé. A Fradi szurkolók „felpiszkálták” az addig csak nézelődő hazaiakat, és a szentesi csarnokban ritkán látható trombita, dob és hangpárbajban a hazaiak sem maradtak el. A Fradi elég rapszodikusan szerepelt eddig a bajnokságban, hiszen képesek voltak bárkit megverni, de bárkitől ki is kapni. A múlt héten a Gyöngyöstől elszenvedett vereség miatt a hét-közben le is mondott Fehér Zsolt vezetőedző. Helyét a többszörös nagypályás válogatott, Horvát Ferenc vette át. A két csapat a tabellán közvetlenül egymás alatt helyezkedik el, és az előzetes vélemények szerint most is mind a két csapat esélyes volt a három bajnoki pontra. A Szentes a győzelme esetén megelőzhette volna a Fradit. Erre minden esély meg is volt, hiszen a csapatösszeállításkor kiderült, hogy a mérkőzésre hazajött Koncz Zsolt, és újra itt volt a „sikerember” Varga Robert is, akinek a vezetésével két győztes mérkőzésen van túl a Szentes.

 

A mérkőzés azonban úgy kezdődött, ahogy a vendégek eltervezték, hiszen az első percekben beszorították a Szentest, bár a hazaiaknak is volt helyzetük, de egy szép akció végén Biczi Gábor a 10 percben, megszerezte a vezetést. Az FTC ettől nyugodtabbá vált. Sok mozgással és pontos átadásokkal alakították ki a helyzeteiket, és Simonyi két góljával (11. 16. perc) és félidőben már 3-1 re vezettek. A Szentesnél Brinszky előbb kihagyott egy kisbüntetőt, azonban Kerepeczki a másodikat már berúgta a 17 percben. A második félidő is úgy folytatódott, mint ahogy az első befejeződött. A Szentes hajtott, de Tóth Gyula, a vendégek kapusa szenzációs napot fogott ki, és egyszerűen nem lehetett neki gól rúgni. Kovács a 32 percben egy szerencsés góllal úgy tűnt el is dönti a mérkőzést, hiszen 4-1 re vezettek a vendégek. A szurkolóik is már skandálták a győzelmi indulókat, de a Szentes feltámadt, és Keller gólja a 37. percben felcsillantotta a reményt, amit Kerepeczki a 39. percben megerősített, majd a Koncz lövésével az utolsó percben „egálra” hozták a mérkőzést.

 

Legrand-MetalCom Szentes – FTC Goldball 4-4 (1-3) Góllövő: Kerepeczki Csaba (2), Keller Zoltán és Koncz Zsolt (1-1) illetve Simonyi G. (2) Kovács N. és Biczi G. (1-1)

 

Horváth Ferenc – Az FTC Goldball edzője bosszús volt, hiszen egy már megnyert mérkőzést adtak döntetlenre, egy roppant lelkes Fradi és hazai közönség előtt, az igen nagy erőket mozgósító Szentes ellen. A kiváló kapusteljesítmény mellett dicsérte játékosai fegyelmezettségét.

 

Némethy László – a Szentes edzője boldog volt, hiszen sorozatban ez volt a harmadik mérkőzés ahol veretlenek maradtak. Varga Robi és Koncz Zsolt óriási pluszt adtak a többieknek, és vert helyzetből is képesek voltak felállni. Szép számú közönség előtt bizonyították, hogy van bennük akarat, tudnak egymásért küzdeni. Bár a mérkőzést nem nyerték meg, de mégis dicséret illeti a csapatot, hiszen a Fradi szurkolók nyomásának is ellent tudtak állni. A futsal népszerűsítésének az ilyen mérkőzések tehetnek a legtöbbet

Szentes, 2009. 12. 15.

 

 

.