A hősök és áldozatok emléke Szentesen

 

 

A II. világháború legnagyobb magyar tragédiájáról, a doni áttörés 66. évfordulójáról emlékeztek meg a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj katonái.

1943. januárjában, a Don mellett, a hazától több ezer kilométerre vívott élet-halál harcot mintegy 200 ezer magyar katona. A sokszoros túlerővel szemben, a fagyos télben is próbálták teljesíteni küldetésüket. Hősök voltak, akik a kilátástalan helyzetben is az utolsó leheletűkig küzdöttek a túlélésért, a haza szolgálatáért. A hősök azonban áldozatok is voltak, akiket a II. világháborúban, a hitleri vezetésnek megfelelni akaró politikai és katonai vezetés kényszere küldte a hazától távol.

Azok a katonák, akiknek már a kilátástalan lehetőségek ellenére azt mondták akkor, és ott kell szolgálniuk. Közülük 150 ezren meghaltak, megsebesültek, hadifogságba kerültek. A doni katasztrófa örök fekete foltja marad a magyar történelemnek. Városi ünnepségek keretében emlékeztek a hős elődökre a műszaki katonák Szentesen és Kiskunfélegyházán. Varga István mk. alezredes, a zászlóalj parancsnokhelyettese a szentesi II. világháborús emlékműnél helyezte el az emlékezés örökmécsesét. Kiskunfélegyházán az alakulatot képviselő katonák három helyszínen, a II. világháború áldozatainak kopjafájánál, emléktáblájánál és emlékművénél rótták le kegyeletüket. Egy főhajtás, szorító néma csend, fájdalmas gondolatok az emlékművek előtt. Ők is Katonák, Magyarok, Hazafiak voltak. Emlékezzünk rájuk.

Kép és szöveg: Juhász László szds.

Szentes, 2009. 01. 19.

 

 

.