24 emelet 3 perc alatt

 

 

2008. augusztus 14-én a fővárosban vett részt a szentesi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltóságának négy fős csapata az Országos Lépcsőfutó, valamint az Országos Tűzoltó Erőpróba versenyen. A Kajtár István alezredes, Dragon László törzsőrmester, Csendes Zoltán és Tóth Tibor őrmesterekből álló csapat a tavalyihoz viszonyítva előrelépett, a 32 együttes között csapatban a középmezőnyben végeztek. Egyéniben legjobb eredményt Csendes Zoltán ért el, ő bekerült az első harmincba. Ő egyébként tartalékként elindult az Erőpróbán is, ahol szintén az élmezőnyben végzett. Kajtár István parancsnok elmondta: annak ellenére, hogy a 24 emeleti szintet jelentő épületeken nem tudnak teljes körűen felkészülni, mégis időeredményük évről évre javul, és a személyi állomány fizikai állóképességének növelése miatt is nagy szükség van az ilyen megmérettetésekre.

Szentes, 2008. 08. 25

 

 

.