Normandiánál szálltak partra

Úton a St. Jupát

 

 

 

Kerékpárral szelik át Franciaországot a St. Jupát SE tagjai. A nyolc fős csapat július 4-én indult Magyarországról és július 27-én érkezik haza. Biciklijük nyergébe azonban csak Franciaországban szállnak, hiszen autóval érkeznek a kiindulási ponthoz, a normandiai partraszállás helyére.

- Praktikusabb volt úgy összeállítani az útitervet, hogy Franciaországba autóval menjünk, mert szállításunkat a kiindulóponthoz és vissza, Magyarországra még tavaly felajánlották. Ezzel a segítséggel kinyílt számunkra a tér, hiszen a teljes túrát francia honba tervezhettük, ellentétben az eddigi körutakkal - mondta Valkai Zsolt egyesületi vezető.

 

 

 

- Próbáltuk az érintett településeket úgy megválogatni, hogy minél több látványosságot és fontos helyszínt kereshessünk fel a három hét alatt. Az ország egyik legészakabbra fekvő csücskéből, Normandiából indulunk, hogy keresztülszeljük az országot észak-déli irányban. A La Manche melletti területen megnézzük a partraszállás helyét, az elhagyatott II. világháborús bunkereket, hajókat és ellátogatunk a Caen-i múzeumba is. Onnan Párizs felé indulunk. El szeretnénk látogatni az Eiffel-toronyhoz, a Notre Dame-hoz, megnézzük a párizsi operaházat és természetesen a Louvre, a Champs-Élysées és a Versailles-i kastély sem maradhat ki a városnézésből.

 

 

 

Majd ismét dél felé vesszük az irányt, a következő állomás a Loire-völgye, hiszen a leghíresebb és legszebb kastélyokat nem akarjuk kihagyni. Az úttervezésben ezután elsősorban a természeti látványosságokra helyeztük a hangsúlyt, a Francia-középhegységen és a francia Alpok hegyein haladunk át biciklivel, s a tengerpart elérése lesz a cél. Előtte azonban megmásszuk Európa legmagasabb kétoldalú aszfaltos hágóját. A Le Col de la bonette 2802 méter magas, a csúcs elérése után egy nappal már ismét tengerszint magasságban vagyunk, Nizzába érkezünk meg, ahonnan Monacoba és Monte Carloba tekerünk, ez lesz a túra végállomása és innen hoznak haza bennünket - beszélt a részletekről Rakk Dávid, akinek ez már a második hosszú kerékpártúrája.

 

 

Karlsruhe                                                                                           Quettehou

A túrához szükséges felszerelést is rutinosan összekészítették, hiszen a tagok többségének már nem ez az első nagy útja. A túra-szettben visznek sátrat, hálózsákot, váltóruhát, de élelemmel csak két napra előre készülnek. A többi ennivalót útközben vásárolják meg.

Az útról küldött MMS üzeneteket ITT tekinthetik meg!

 

                               Arromanches-les-Bains

Szentes, 2008. 07. 07.

 

 

.