Szentes legjobb fakitermelője

 

 

 

Bizton állíthatjuk, hogy Fekete Csaba szentesi fiatalember az ásotthalmi Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium 10. osztályos diákja városunk legjobb fakitermelője.

Honnan is állapíthattuk meg ezt? Onnan, hogy Csaba a Magyar Fakitermelő Válogatott keret tagja ifjúsági korosztálya ellenére.

Ebben az évben öt fős válogatott (4 felnőtt + 1 ifi) képviselte hazánkat a fakitermelő világbajnokságon.

Csaba még két társával versenyzett, a versenybe kerülésért, ami idén ugyan nem sikerült, de hatalmas előrelépés ezen a szakmai versenyen.

 

 

 

A világ különböző részein, egyes országokban már régóta rendeznek különféle versenyeket a fakitermelők számára. Ezek a versenyek részben show jellegűek, részben szakmaiak voltak. A motorfűrésszel dolgozók számára az első nemzetközi versenyt Magyarország és Jugoszlávia rendezte 1970-ben.

A versenyben résztvevők a saját eszközeiket használják. Minden versenyszámhoz ugyanaz a fűrésztest és összesen 3 vezetőlemez és 4 fűrészlánc használható, de lássuk a versenyszámokat, melyekben Csabának is jövőre remekelnie kell.

 

 

 

DÖNTÉS A versenyen 28-38 cm közötti mellmagassági átmérőjű lucfenyőt kell dönteni. A fától 15 m-re egy 1,5 m magas, festett célkaró mutatja a döntési irányt.

 

GALLYAZÁS A versenyen 15 cm átmérőjű esztergált fáról kell levágni 30 db, 3 cm átmérőjű, örvökben befúrt seprűnyéldarabot, amik az ágakat jelképezik. Az első ágörv előtt 10 cm-rel felfestett jel mutatja a rajtvonalat, az utolsó ágörvet követően 30 cm-re felfestett jel pedig a célvonalat. Az ágörvek 4,5 men helyezkednek el, az egész fa 6 m hosszú. A fa úgy van felbakolva, hogy a palást fölső éle 60 cm magasan van a földtől.

 

SZERELÉS Szerelőasztalon, lánccserét kell végrehajtani a motorfűrészen, a vezetőlemez egyidejű megfordításával. Szerelésnél nem kell kesztyűt és sisakot viselni.

 

KOMBINÁLT DARABOLÁS Egy 7° lejtésű és egy 7° emelkedésű, 35 cm átmérőjű rönkről, 3-8 cm vastagság közötti korongokat kell levágni.

 

LÁNCKÍMÉLŐ DARABOLÁS Két db, 35 cm átmérőjű rönkről 3-8 cm közötti vastagságú korongokat kell minél teljesebben levágni, de a rönkök alatti padlót a fűrészlánccal nem lehet érinteni.

Szentes, 2008. 07. 07.

 

 

.