Drámai találkozó

30. éves az irodalmi és drámai tagozat a HMG-ben!

 

A Horváth Mihály Gimnázium jeles évfordulóra emlékezett 2008. június 20-án és 21-én. Ezen a két napon ünnepelték meg, hogy 30 éves a drámai tagozat az iskolában.

 

 

 

A rendezvény keretében június 20-án, pénteken 18 órától az Ifjúsági Házban Ratkai János fotókiállításának megnyitójára került sor.

 

 

 

19 órától Horváth Krisztián és együttese játszott az Ifjúsági Parkban.

 

 

 

 20 órától Perjésné Dózsa Erzsébet, Keserű Imre, Poszler György, Rácz Attila, Fesztbaum Béla, Hollmann Endre és Papp László Felolvasó színháza várt mindenkit a zeneiskola nagytermébe.

 

 








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

A két napos program második napján, szombaton 15 órától az ifjúsági park szabadtéri színpadán a volt drámaisok adtak elő osztályonként 10 perces produkciókat.

 

 

 

A fellépés a tavaly végzettek színpadi munkájával kezdődött, majd időrendben visszafelé haladva az 1982-ben ballagottak fellépésével fejeződött be.

 

 

 

 








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

A délutáni 10 perces előadások előtt a résztvevők ellátogattak a gimnáziumhoz, és onnan tovább sétáltak Bácskai Miska bácsiékhoz.

 

 Kinagyítható!

 

 

 

 

 

A volt és jelenlegi drámások a tagozatot megteremtő Bácskai Mihály nyugalmazott igazgató és az őt mindenben segítő felesége, Erzsi néninek nappali szerenádot adtak. Énekkel köszönték meg a pedagógus-házaspár munkáját.

 

 








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

 

 

Aztán jöttek sorra az ifjúsági park színpadára az ismert és kevésbé ismert színészek, énekesek, táncosok, a gálaműsor az éjszakába nyúlt.

 

 

 

 








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

 

 

Rácz Attiláról, a színművészeti egyetem tanáráról például elárultak egy nagy titkot: színidirektornak készül, mint lett is a volt drámás diák, Alföldi Róbert. Fesztbaum Béla, a Vígszínház művésze felejthetetlen élményt nyújtott Kosztolányi Boldog, szomorú dalával.

 

 

























































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

Szentes, 2008. 06. 27.

 

.