12 óra 19 perc a világrekord!

Hastánc világrekordot állítottak fel a Kelet Lányai!

 

 

 

2008. június 7. bevonult a szentesi hastánctörténelembe. Ezen a napon a Dr. Papp László Sportcsarnokban 17 lány arra vállalkozott, hogy 10 órától egészen este 22 óra 30 percig hastáncoljon.

 

 

 

A rendezvény szervezője Gyovai Sándorné, Évi és hastánciskolája ma felvállalt egy igen nehéz próbatételt, aminek szemtanúi lehettünk mi is. Különböző magyar városokból érkeztek ezen a napon hastáncművészek, hogy a rekorddöntés mellett a szentesiek tanuljanak is.

 

 

 

Minden órában 45 percig tanít majd egy-egy hastánc tanár, és azt követően csoportjaikkal is felléptek közben a rekorderek folyamatosan táncoltak a háttérben.

 

 

 

Gyovai Sándorné Évi, Kóczán Katalin, Horváth Tímea, Bányai Beatrix, Hideg Melinda, Molnárné Bihari Gyöngyi, Faragó Kata, Gál Eszter, Szénási Edit, Lantosné Lukács Csilla, Faragó Andrea, Németh Nikolett, Csenkiné Judit, Bessenyei Csillag, Piti Erika, Illés Izabella, Halmai Eszter vágtak neki a maratoni kihívásnak.

 

 

 

Az Évi által vezetett Kelet lányai hastánciskolában közel 80 lány tanul, nemcsak Szentesen, hanem Csongrádon is. Évi szerint a hastánc a legnőiesebb tánc, ezért ajánlja minden nőnek kortól, és testalkattól független. A mai napig csodálattal tölti el ez az ősi műfaj, amely több ezer éves múlttal rendelkezik, és nincs olyan ország a világon, ahol ne lennének a hastáncnak lelkes követői. Amiért Évi dolgozik, az a tánc jelene, jövője, és nem titkolja, hogy szeretné népszerűsíteni az orientális táncot, sőt hagyományt akar teremteni, és a szentesi generációkon keresztül tovább akarja majd adni tudását.

 

 

 

A rekord időt 15-en tudták végig táncolni, mert a 8. és a 10. órában két hölgy egészségügyi problémák miatt feladták a kihívást. Sebestyén István a magyarországi rekordok ellenőre 22 óra 29 perckor közölte, hogy ez az utolsó perc hölgyek, mindent bele. Bele is adtak mindent és közösen számolták vissza az utolsó másodperceket. Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora úgy látta, a városban nagyon népszerű a hastánc, hiszen előfordult, hogy egyszerre száz nő is csatlakozott a táncosokhoz.

Pontosan 12 óra 19 percet táncoltak végig. 55 perc folyamatos hastáncolás után csak 5 perceket pihenhettek és ez így ment több mint 12 órán keresztül.

 

A rekordkísérlet képes összefoglalója ITT tekinthető meg!

 

Szentes, 2008. 06. 06.

 

 

.