Kalandozz a könyvek birodalmában!

 

 

 

A Szentes Városi Könyvtár Kht. idén is megrendezte a "Kalandozz a könyvek birodalmában!": Általános Iskolások Hete című programsorozatát. A rendezvény célja, hogy a városban tanuló közel 340 nyolcadik osztályos diák szervezett keretek között ismerkedhessen meg a felnőtt könyvtárral, az ott igénybe vehető szolgáltatásokkal. A szervezők (Köteles Judit és Nagy Enikő) ebben az évben is megkeresték az általános iskolákat programajánlatukkal.

 

 

 

A rendezvénysorozatra 2008. május 19-23. között, délelőttönként került sor. Minden nap könyvtárbemutató sétával indult, melynek során a diákok megismerkedhettek a könyvtár épületével, állományának elhelyezkedésével, és a szolgáltatásokkal; a bemutatót követően pedig egy rendhagyó tanítási órára került sor.

Hétfőn „Érdekességek az informatika történetéből” címmel Bognár Zsolt a számítógépes adathordozók fejlődését bemutató informatikaóráján vehettek részt a gyerekek. Másnap Berkecz Pál „Török Odüsszeia” című előadásán az iszlám kultúrával, Törökország természeti értékeivel ismerkedhettek meg a fiatalok. Szerdán Nagy Zoltán Állati legekről, rekordokról mesélt a diákoknak, majd a rendezvénysorozatot csütörtökön Vidovics Ferenc „Ami az újságból kimarad” című, vetítéssel egybekötött előadása zárta.

Minden alkalommal a reggeli könyvtárismertető könyvtári sétához kapcsolódóan egy-egy tesztlapot is kitöltöttek a diákok. A legjobb eredményt elérő tanulókat ajándékcsomagokkal jutalmazták.

 

Helyezettek

Május 19.

I. Gulyás Gabriella (Klauzál Gábor Ált. isk. 8.a)

II. Nózsi Mária Julianna (Klauzál Gábor Ált. isk. 8.a)

III. Bódi Klaudia (Klauzál Gábor Ált. isk. 8.a)

Május 20.

I. Pinczési Borbolya (Petőfi Sándor Ált. Isk. 8.o.)

II. Takács Gergő (Petőfi Sándor Ált. Isk. 8.b)

III. Benedek Imre (Koszta J. Ált. Isk. 8.d)

Május 21.

I. Petes Krisztina (Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. 8. o.)

II. Juhász Szabó Gitta (Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. 8.b o.)

Magyar Eszter (Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. 8. o.)

Trenka Diána (Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. 8. o.)

Május 22.

Azonos pontszámmal I. helyezettek:

Forgó Tamás (Szent Erzsébet Kat. Ált Isk. 8. o.)

Szabó Dániel (Szent Erzsébet Kat. Ált Isk. 8.a o.)

Váczi Viktória (Szent Erzsébet Kat. Ált Isk. 8.c o.)

Szentes, 2008. 05. 26.

 

 

.