Gaudeamus igitur juvenes dum sumus

Ballagási körkép Szentesen

 

Zsoldos Ferenc Szakközépiskola

 

2008. május 3-án délelőtt Szentes öt középiskolájából elballagtak a végzős diákok. A középiskola befejezése, egy életszakasz vége, nem elsősorban az érettségi miatt állítja kihívások elé a végzős diákokat, hiszen arra elvileg - és ahogy a vizsgák után általában kiderül, gyakorlatilag is - felkészültek a négy év során. Az igazi kihívást az érettségi és a búcsút jelentő ballagás mögötti szimbolika, a felnőtté válás jelenti. Aminek terhét a negyedikesek már a szalagavatón érezhetik, hiszen az ott megfogalmazott gondolatok, s egyáltalán maga a bál, az eltáncolt fiatalság, ugyanarra a rituáléra épül, mint a májusi ballagás.

 

 

              Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola                                                  Horváth Mihály Gimnázium

 

A szeretet, amely mindig is körülöleli az életbe kilépő diákokat, végig érezhető volt a múlt szombati ballagáson: róluk és értük szólt a ballagási ének, a műsor, a búcsúztató beszéd - szeretet ölelte őket körül, de nem azért mert tőlük búcsúztak, őket visszavárják. A gyermekkortól búcsúzott mindenki, diák, szülő, tanár - a gyermekkortól, amely meghatározó mindenki számára. A gyermekkortól, amelynek boldogságát a most elballagó diákok jelentették a szülőknek és tanároknak egyaránt.

 

 

                       Boros Sámuel Szakközépiskola                                      Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola

 

 A képre kattintva megtekinthető az iskolákban készült képek galériája!

Szentes, 2008. 05. 06.

 

 

.