Megyei felsős versmondó gyerekek
találkozója a Petőfiben

 

 

 

Április 23-án rendezte meg a Petőfi Sándor Általános Iskola a névadóról elnevezett hagyományos megyei szavalóversenyt. A térségből 50 általános iskolás korú kisdiák érkezett.

Az aulában Mészáros László igazgató köszöntette a vendégeket, majd László Balázs verssel, illetve Miskolczi Tamara citerával kísért népdallal kedveskedett a megjelenteknek. A zsűri bemutatása után 5-6- és 7-8. osztályos korcsoportban kezdődött a megmérettetés. A délután folyamán többek között elhangzottak a magyar irodalom gyöngyszemei: Arany János, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, József Attila, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Rónai György, Tamkó Sirató Károly, Varró Dániel versei.

A „kicsiknél” Tyukász Imréné, a csongrádi Piroskavárosi Ált. Isk. magyartanára, Pintérné Horváth Anikó, a szentesi Városi Gyermekkönyvtár könyvtárosa és Szuromi Pálné, a szegedi Commitment Pedagógiai Intézet versenyfelelőse értékelte a kisdiákok munkáját.

 

 

 

 

 

 

 

Eredmények az 5-6. osztályos korcsoportban:

I. Czanik Szilvia, Szentes, Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk., felk. nev.: Ráfiné Gáspár Annamária,

II. Károlyi Fanni, Szeged, JGYTF Gyakorló Ált. Isk., felk. nev.: Zs. Sejtes Györgyi,

II. Kis Raymond, Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Ref. Gimn., felk. nev.: Cseuz Márta,

III. Német Dániel, Hódmezővásárhely, Szent István Általános Isk., felk. nev.: Szappanos Zoltán,

III. Tajnai Loretta, Szentes, Koszta József Ált. Isk., felk. nev.: Tóthné Hlavács Mária.

 

A „nagyoknál” Bagi László, a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola magyartanára, Török Mária, a csongrádi Múzsa Művészeti Iskola igazgatója, valamint G. Szabó Lenke, a szentesi Városi Könyvtár Kht. igazgatója értékelt.

 

 

 

 

 

 

 

Eredmények a 7-8. osztályos korcsoportban:

I. Tóth Alma, Hódmezővásárhely, Szent István Ált. Isk., felk. nev.: Szappanos Zoltán,

II. Bagóczki Zsolt, Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Ref. Gimn., felk. nev.: Simon Ferenc,

II. Topal Leila, Hódmezővásárhely, Németh László Gimn. és Ált. Isk., felk. nev.: Arnóczky Mária,

III. Süli Edina           , Kistelek, Térségi Közös Igazgatóságú Közoktatási Intézmény Kisteleik Ált. Isk., felk. nev.: Hegedűs Erika,

IV. Bodó Diána, Szeged, Tabán Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, felk. nev. Kozma László,

V. Frimpong Manso Zsanett , Szeged, JGYTF Gyakorló Ált. Isk., felk. nev.: Palotásné Nagy Éva.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2008. 05. 28.

 

.