Diák lánglovagok versenye

IFJÚSÁGI TŰZOLTÓVERSENY SZENTESEN

 

 

 

2008. május 1-én a Szentesi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság és a Szentesi Tűzoltók Hagyományőrző Közhasznú Egyesülete Ifjúsági Tűzoltóversenyt szervezett, felső tagozatos általános iskolai tanulók részére, iskolánként hat fős vegyes csapatok (3 fiú, 3 lány) részvételével.

 

 

 

A verseny helyszínéül a Pusztai László Sporttelep szolgált és ez a kezdeményezés főként azt szolgálta, hogy az adott korosztály tűzvédelmi ismereteit bővítése.

 

 

 

 

 

A versenyfelhívásra, hét iskola jelezte részvételi szándékát. A csapatok elméleti és gyakorlati felkészítését, előre egyeztetett időpontokban a szentesi tűzoltók segítették.

 

 

A képen egy edényben éppen lángra kapó olajra csak egy merőkanál vizet öntött a tűzoltó és a képen látható láng csapott fel. A magyarázat egyszerű a jelenségre: a nagy hő hatására a víz hidrogénre és oxigénre bomlik, ezáltal nem eloltja a tüzet, hanem inkább táplálja.

 

 

 

A csapatoknak három feladatot kellett megoldani: - tesztlap kitöltése, - képkirakó játék, - akadálypálya: (gerendán és palánkon való áthaladás, majd egy dobogón elhelyezett, összeszerelt tömlővezeték kifektetése és vízsugárral a cél leküzdése).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A délelőtt folyamán a szentesi tűzoltók bemutatókkal szórakoztatták a nézőközönséget:

- megnézhették és megtapasztalhatták, hogy miért nem szabad a kigyulladt étolajat vízzel oltani,

- látványos hagyományőrző szekérfecskendő bemutatót mutattak be, amelynek része volt az újonc tűzoltók beavatása,

- a délelőtt folyamán, egy füsttel telített sátorba léphettek be az érdeklődők, kipróbálhatták a tűzoltók légzésvédő eszközeit és, hogy milyen a tájékozódás füsttel telített helyiségben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A verseny jó hangulatban, sportszerűen zajlott le, a következő végeredménnyel:

I. Koszta József Általános Iskola

II. Kiss Bálint Református Általános Iskola

III. Forray Máté Általános Iskola (Szegvár)

IV. Petőfi Sándor Általános Iskola

V. Klauzál Gábor Általános Iskola

VI. Szent Erzsébet Katalikus Általános Iskola

VII. Rigó Alajos Általános Iskola

 

 

 

A versenyt megnyerő csapat, a Koszta József Általános Iskola, egy évig, vagy is a következő versenyig őrzi, a VIDA-TEAM KFT. által felajánlott vándorserleget.

 

 

 

 

Szentes, 2008. 05. 14.

 

.