A bölcsőtől az iskolapadig

 

 

 

Közel félezer gyerekjátékból nyílt kiállítás a szentesi Koszta József Múzeum ligeti kiállítóhelyén. A legrégebbi bemutatott játék 8 ezer éves.

A kiállításon a jóval fiatalabb mackók is több mint 70 évesek. A tárlat a régészeti koroktól napjainkig ad áttekintést a gyermekjátékok világáról. A kiállított ötszáz darabos kollekción belül több mint száz játékbabát tekinthetnek meg az érdeklődők. A várakozások szerint a Béres Mária régész és Remzső Gyöngyi magángyűjtő által rendezett tárlat a legkülönbözőbb nemzedékeket fogja majd megmozgatni, hiszen a legkisebbektől a nyugdíjasokig mindenkit érdekelnek a régmúlt játékai, babái, mackói.

 

 

 

„A babának két lelke van, de lehet, hogy három. Az egyiket a készítője lehelte belé, a másikat a kislány, aki játszott vele, a harmadikat a gyűjtő, aki szereti és megbecsüli” – vallják a kiállítás rendezői. A bemutatott történelmi értékű játékok, babák, kiegészítők főként a szentesi és a szegedi múzeumból, illetve a szegvári magán babagyűjteményből valók, de számos darab szentesi családoktól származik, akik a kiállítás erejéig bocsátották kincseiket a közgyűjtemény rendelkezésére.

 

 

 

A fiúk számára lesz igazán izgalmas a szentesi vasútállomás századfordulós makettje - egy 1904-es gyártású, ma is működképes Merklin-vonattal. A harmincfős mackósereg legrégebbi példánya egy 80 esztendős, még fából készített medve. Kiállításra kerül egy nyolcezer éves miniatűr edényke, amit az akkori gyerekek játékként használtak. Része a kollekciónak néhány bronzkori és Árpád korabeli játék is.

A kiállítóhelyen kialakítottak egy mai gyerekfoglalkoztatót is, hogy a kisleányok és fiúcskák tudjanak játszani, míg a szülők és a nagymamák gyönyörködnek a régmúlt világ játékaiban. A játékmackó- és babakiállítás október 31-ig tekinthető meg.

 

 

Szentes, 2008. 05. 21.

 

 

.