Fát kaptam!
Sziasztok olvasó nénik és bácsik :-) ! Újra jelentkezem, mert egy nagy dolog történt velem. Huszonöt evéssel ezelőtt anyu és apu gyorsan elkezdett öltöztetni, hogy szaladjunk mert kapok egy fát. Mivel evés után voltam nem esett jól a futás (anyuéknak)!
Mikor megérkeztünk sok korombeli társaimmal néztük, hogy miért oly izgatottak szüleink? Először beszélt Imre bácsi (azt mondták szüleim, hogy ő a polgármester bácsi), majd Györgyike néni, aki sorolta a nevünket.
Akinek a nevét hallottam, mindenki kapott egy papírt, meg egy táblácskát, amire fel volt karcolva a neve. Már most megtapasztalhattam, hogy milyen sors vár rám az óvodában és iskolában, mert engem szólítottak utoljára. Szóval az osztálynaplók hátsó lapjaira kerül majd a nevem, de apu megnyugtatott, hogy mire odáig ellapoz a tanító néni addigra annyira el fog fáradni, hogy nem lesz kedve feleltetni.
Györgyike néni a névsorolvasás végén mosolyogva azt mondta, hogy Vidovics Ferenc. Anyu azt mondta, hogy minket hívnak, de tudtommal én Ferike vagyok! Azért anyu kezét húzva (lefelé) kimentünk az emléklapért, meg a táblácskáért.
Kérdeztem szüleimtől, hogy miért kapunk fát? Miért nem egy nagy csörgőt? Vagy egy puha macit? Azt mondták, hogy minden évben tavasszal (ami most van) és ősszel (amikor születtem) a város egy facsemetét ajándékoz a csemetéknek.
Miközben anyu átvette az ajándékot a polgármester bácsitól, apu annyit villantott a masinájával, hogy még most is káprázik a szemem. Most az egyszer elnézem, mert igen kíméletes otthon a retinámmal!
Figyusszatok nénik, bácsik! Megtudtam hogy nem akármilyen fát kaptam, ÚJÉLET FÁT! Azt nem tudom, hogy égig fog-e nőni, de biztos, hogy sokat fogok alatta játszani.
Nem volt könnyű hazavinni a nálam háromszor nagyobb fácskát és ekkor tudtam meg, hogy nem játszhatok vele az ágyamban, mert el kell ültetni. Kérdeztem is szüleimtől, hogy ha nagyra akarok nőni, akkor engem is el kell ültetni, de megnyugtattak, hogy nekem sokat kell ennem, nagyokat kell aludnom és akkor én is az égig fogok érni.
Szentes, 2008. 04. 08.
