Civil Nap

 

 

 

A múlt hétvégén került sor a III. Hálózatépítő Civil Napra, melyet az idei évben civil szervezetek és az önkormányzat összefogásával rendeztek meg. A szakmai napon tájékoztatták a civileket a pályázati rendszerekben kínálkozó lehetőségekről és a források lehívásának módjáról.  

 

 

 

Bemutatkozott a tavaly alakult Felhőcsikó és Napraforgó szervezet, s a Mosolygósabb Régióért egyesület elnöke, Dömsödi Teréz beszélt a hálózati tevékenységükről, majd átadta azokat a díjakat, amelyeket az egyesület közvetítésével Horváth Katalin és Busi Edina nyert el egy nemzetközi pályázaton.

 

 

 

A több órás programban az érdeklődők kipróbálhatták az íjászatot, különböző kézműves tevékenységekben, illetve csapatépítő és közösségi játékokban vehettek részt, valamint megtekinthették például a Szabadidős Sportklub tánctagozatának és a Szivárvány Alapfokú Művészeti Alapítvány néptánccsoportjának a produkcióját is.

 

 

 

 

Szentes, 2008. 04. 24.

 

 

.