Hét babonás év után már másodszor

Hungerit MetalCom Szentes–Dunaújvárosi Főiskola 8–7 (1–1, 3–0, 2–2, 2–4)

 

 

 

2008. március 19-én a szentesi ligeti uszodában újra bebizonyosodott a régi közmondás igazsága, hogy "új seprű jól seper". Az OSC és a Domino elleni nagy gólkülönbségű vereség azt vonta maga után, hogy a szentesi női pólócsapat addigi edzőjének, Kocsis Istvánnak a helyét az egykori szövetségi kapitány, dr. Tóth Gyula vette át. Visszatérése a kispadra szenzációsan sikerült, mert a szentesi lányok remek teljesítményt bemutatva legyőzték a Dunaújvárosi Főiskola csapatát. Korábban hét éven keresztül ez egyszer sem jött össze, most meg pár hónapon belül immár másodszor ünnepelhettek Szremkó Krisztináék az alapszakaszban (2007 októberében) 8–6-ra, most pedig 8–7-re nyertek az otthon pólózó szentesiek.

A vendégek csak az első negyedben állták igazán a sarat, a folytatásban – elsősorban a mezőny fölé nőtt Tóth II. Andrea bámulatos védéseinek köszönhetően – végig két-három góllal vitt a Hungerit. A záró nyolc perc közepén már 8–5-re vezettek a szentesiek, ekkor viszont a hazaiak kezdő heteséből Anastasya Kotova után a három találatig jutott Győri Eszter is kipontozódott. Felzárkóztak az újvárosiak, de nemhogy a fordításra, még a pontszerzésre sem volt esélyük.

Szentes, 2008. 03. 21.

.