Fortuna nem szegődött a Fortuna mellé

Legrand-MetalCom-Szentes–Fortuna 7–3 (4–1)

 

 

 

Legrand-MetalCom-Szentes futsal csapat a Fortuna csapatát fogadta a sportcsarnokban 2008. március 17-én.

Amikor kijöttek a játékvezetők, a közönség felhördült, hogy már megint ezt a gárdát fogták ki a szentesiek. Emlékezzünk vissza, hogy a legutóbbi mérkőzésen igen csak túlfeszítették a húrt, de mindenki optimistán nézett a mérkőzés elé.

A játék végeredménye azt tükrözi, hogy végig sima mérkőzés lehetett, de nem így volt. A Fortuna csapata gyors kontráival lepte meg a szentesieket, de amit az egyik oldalon sikerült érvényesíteni, addig azt a másikon nem. Vagyis nem szegődött Fortuna istennő a Fortuna csapatához, aminek mi nagyon tudunk örülne, mert ebből következik, hogy a fiúknak viszont sok minden bejött.

A szentesi gárda hamar előnyhöz jutott, majd a második félidőben már 5–1-re is vezetett. Igaz, ekkor feljebb zárkózott a Fortuna (5–3), de a végén nem forgott veszélyben a Legrand-MetalCom győzelme még akkor sem, ha sok ziccer maradt ki, és néha pontatlan volt a játék.

 

 

Szentes, 2008. 03. 21.

.