Egy hajóban "eveztek"!

 

 

Elég sok színű a szentesi képviselő-testület, de most egy hajóra (azaz pontonra) szálltak a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj tiszai gyakorlóterületén, hogy közösen ünnepeljék meg a város és a honvédség kapcsolatának 75. évfordulóját.

 

 

 

2008. március 17-én látogatást tett a szentesi képviselő-testület a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál a város és a honvédség kapcsolatának 75. évfordulója alkalmából.

 

 

 

A résztvevők statikus és dinamikus technikai bemutatón vettek részt, megtekintették a búvár bázist és meghallgatták Nyers József mérnök ezredes parancsnoki beszámolóját is.

 

 

 

Fontos feladatnak deklarálták a berekháti iskolaépület kihasználtságának növelését, melyet főként a téli időszakban az eddigieknél többet venne igénybe a szentesi alakulat. Emellett a zászlóaljnál célkitűzése a gyakorlóterep fásítsa is.

 

 

 

 Nyers József ezredes, az alakulat parancsnoka elmondta: az elmúlt időszakban több mint 120 főnek adtak ki befogadó-nyilatkozatot, melynek értelmében a 3 hónapos kiképzés után, szerződéses katonaként szívesen fogadnák őket az állomány tagjaként.

 

 

Szentes, 2008. 03. 18.

.