Újjáéled a hősök erdeje

 

 

 

A Hősök erdeje kialakításának 75. évfordulója alkalmából 2008. október 22-én megemlékezést tartottak a Hősök erdeje északi bejáratánál.

Szirbik Imre polgármester köszöntő beszédében elmondta, hogy érdekes dolog a mikrofon mögött állni egy erdőben, amely a csend és a madárfütty otthona és reményei szerint ezt a funkciót fogja betölteni ezután is az erdő. Ezután Baloghné Berezvai Csilla főkertész ismertette az erdő történetét és annak növényi összetételét.

 

 

 

Az első világháborút követően – 1921. január 24-én – Szentes város képviselő-testülete határozatot hozott a háborúban elesett szentesi hősök emlékének megörökítéséről. Kimondták többek között az elesett nevének összegyűjtését és jegyzőkönyvbe foglalását, egy maradandó emlékmű felállítását, továbbá a „Hősök erdejének” megvalósítását. Ez utóbbit dr. Vajda Antal ügyvéd, városi képviselő, az Alföldi Újság szerkesztője kezdeményezte, aki tartalékos hadnagyként maga is végig küzdötte a világháborút. Indítványának lényege az volt, hogy egy alkalmas területen annyi fát ültessenek, ahányan elestek a háborúban, s folyamatosan pótolják, ha valamelyik kipusztulna.

Az Erzsébet téren felállított I. világháborús emlékművet 1926. november 7-én ünnepélyesen leleplezték, de a Hősök erdejének létesítése elmaradt. A fásítás 1933. június végén fejeződött be.

 

 

 

A Hősök erdeje jelenleg az alábbi fafajokat tartalmazza: 1015 db tölgyfa, 186 db hársfa, 22 db platánfa és 9500 db Maclura (vadnarancs sövény), továbbá 1068 db cseresznyefa, köztes ültetésre.

 

 

 

A beszédek után hallhattuk és megtekinthettük azt a tervet, amely idegenforgalmi látványosságként is hasznosítaná a panelházak és a honvédség között található erdőt.

A tervet Kvasz Rita, a budapesti Corvinus Egyetem Kertész Szabadtéri Tervezési Tanszékének frissdiplomása készítette, mely olyan elemeket tartalmaz, amely a szabadidő kellemes eltöltését és sportolási lehetőségek tartalmaz.

Az erdő mint emlékhely új funkciókat kapna, így a szentesiek egy új pihenőparkot vehetnének igénybe, mely nem csak a kertvárosi emberek kényelmét és szórakozását szolgálná.

 

 

                                                                                                     A tervrajz kinagyítható!

Szentes, 2008. 10. 27.

 

 

.