Fürdőkádat is kapott Evelin

 

 

 

Nem volt hiába újból hírt adni a ritka betegségben szenvedő Gazsi Ildikó Evelin nehéz helyzetéről, mert erre figyelt fel Borbola Imre, a szegedi Niagara 2003 Kft. ügyvezetője. A tízéves szentesi kislányt kétesztendős kora körül támadta meg a gyógyíthatatlan kór, az úgynevezett rettszindróma. Édesanyja, Kovács Ildikó és a nevelőapja, Zilcsák Zoltán izgatottan várták a kapuban azt a teherautót, ami segítséget hozott nekik Szegedről, de nem tudták, hogy mire is számítsanak.

A felmatricázott autó oldaláról sejteni lehetett, hogy fürdőszobai kellékek érkeznek, majd kinyílt az ajtó és egy műmárvány fürdőkád csillogott a család előtt. A sarokban meghúzódva ott volt egy mosdókagyló is, amit szintén a család kapott.

 

 

 

Evelin szemmel láthatólag örült a fürdőkádnak, és így megvalósulhat a család álma, hogy önálló fürdőszobával bővítsék kiséri otthonukat.

Nem csak vidékiek segítenek a családnak, mert a szentesi önkormányzat független képviselője, Hornyik László is megkereste Evelin édesanyját, Kovács Ildikót, hogy edényeket és háztartási eszközöket adjon neki.

Az elmúlt napok újságcikkei így nem voltak hiábavalók, mert ennek köszönhetően egy országos tv csatorna is felfigyel Evelinre, és az egyik reggeli műsorukba is behívták a kislányt, valamint Bencét, azt a kisfiút, aki nekiadta játékait Nagymágocsról.

Szentes, 2008. 01. 16.

.