LEADER, a sikeres vidék útja

 

Csütörtökön lezárult a helyi közösségek regisztrációjának első szakasza, amely a 2007 és 2013 közötti vidékfejlesztési intézkedések – így a LEADER-program – megvalósítása felé megtett újabb jelentős lépés. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, az ország egésze mozgásba lendült: a nyilvántartásba vételi eljárást lebonyolító 167 Helyi Vidékfejlesztési Iroda 117 helyi közösség megalakulását rögzítette, melyek 2534 vidéki település területét fedik le, megközelítőleg 4,7 millió érintett vidéki lakossal.

Az alapító tagok – önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek – összefogásával megalakultak azok az öntevékeny helyi falufejlesztő közösségek, melyek a 2008. januárjáig elkészítendő, 2013-ig szóló helyi fejlesztési stratégia kidolgozásán keresztül nagyban befolyásolni fogják közvetlen környezetük, kistérségük jövőbeni fejlődési irányait. A minap az Európai Unió Vidékfejlesztési Bizottsága által is jóváhagyott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV. intézkedéscsoportjaiban elkülönített mintegy 260 milliárd forint felhasználása javarészt a helyi közösségek által felvázolt, az egyedi adottságokra építő tervek alapján fog történni.

A kezdeményező vidék útjára tehát több ezer önkormányzat, gazdasági- és civil szervezet lépett, de a folyamatnak még közel sincs vége. 2007. október 10-ig, a nyilvántartásba vétel második szakaszában további tagok csatlakozhatnak a regisztrált helyi közösségekhez, egyebek mellett országos-, regionális- és megyei hatáskörű társadalmi szervezetek, illetve akár magánszemélyek is.

 

Az érdeklődők és a – jelenlegi vagy jövőbeni – érdekeltek tájékozódásának megkönnyítése érdekében a Helyi Vidékfejlesztési Irodák információs portálján (www.hvi.hu) hamarosan közzétesszük a nyilvántartásba vett helyi közösségeket, melyekhez társulni lehet.

 

Bővebb információ a LEADER-program csatlakozási lehetőségeiről a szentesi kistérség Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetőjétől Gyömbér Ferenctől kapható.

Elérhetőségek: 6635 Szentes, Kossuth tér 5., Tel.: 63/401-493, 30/684-7590.

Internet cím: www.hvi.hu; email: szentesi@hvi.hu

Fogadóóra:    Hétfő 8-16 óra, Szerda: 8-16 óra,  Péntek: 8-12 óra

 

Szentes, 2007. 09. 24.

 

 

.