15 éves a Legrand

 

 

 

Szentes város tiszteletbeli polgárává választották a francia Legrand cég elnök-vezérigazgatóját, Gilles Schneppet - jelentette be Szirbik Imre polgármester, a francia cég magyarországi jelenlétének 15. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

 

 

 

A Legrand 1992-ben vásárolta meg a szentesi Kontavill Rt.-t, s a cég azóta folyamatos fejlesztéssel, dinamikusan növeli árbevételét, amely tavaly már elérte a 12 milliárd forintot. Emellett a magyar leányvállalat számos díjjal és szabadalommal rendelkezik, mely bizonyítja az itteni szakemberek tudását.

 

 

 

Az ünnepségen a polgármester elmondta, hogy a település lakosságának megélhetése 10 százalékban a Legrandtól függ. Közvetlenül ugyanis csaknem 500-an, közvetve pedig 800-an dolgoznak a vállalatnál. Gilles Schnepp pedig bejelentette, hogy elindítanak egy úgynevezett "csemeteprogramot", melynek keretében a vállalat lehetőséget biztosít a tehetséges fiataloknak, hogy bebizonyítsák tudásukat. Ebben a cégcsoport bármely egységénél tanulhatnak majd az arra érdemes diákok.

 

 

 

A hivatalos ünnepség másnapján a cégnél dolgozóknak rendezett családi napot az üzem vezetésen, ahol a családok minden tagja megtalálhatta magának a kellő kikapcsolódást. A kézműves programokon kívül számtalan játék, 3D karika, óriás labda, csocsó és légvár várta a gyerekeket. Este a Crystal együttes koncertje zárta az egész napos szórakozást.

 

Az ünnepség további képeit ITT tekinthetik meg!

 

 

Szentes, 2007. 09. 19.

.