|
Rotyogtassunk együtt! Hamarosan itt a lecsófesztivál!
A lecsófesztivál részletes programja a képre kattintva kinagyítható!
Ebben az évben augusztus 31. és szeptember 1-je között már Családi Lecsófesztivál Napokra várják mindazokat, akik szeretik a jó társaságot, no meg a gyomrukat.
Az már most kijelenthető, hogy a Kála Áruház előtt ezúttal is lesz minden, mi szem (és főleg) szájnak ingere. A mindig népszerű hastáncosoktól a hol szabadon, hol „kötöttségben” élő Zalatnay Cini-ig, az élő csocsóbajnokságtól az össznépi szalonnasütésig. A jó szórakozás garantált.
Azt, hogy idén hány kondérban fog rotyogni a lecsó, erről faggattuk Mészáros Zoltánt, a Hunor Coop Zrt. vezérigazgatóját.
- A város és a cég életében is fontosnak kikiáltott eseményen nagy az érdeklődés a bográcshelyek iránt. Úgy érzékeljük, hogy már nemcsak a város, hanem a régió, sőt az ország egyik legjelesebb fesztiválja a miénk. Baranyától Szabolcsig, Soprontól Budapesten át Békéscsabáig sok-sok érdeklődő, ismerős, barát, rokon jelezte részvételét a rendezvényen. Voltak többen, akik már tavaly úgy búcsúztak el, hogy idén újra találkozunk a fesztiválon. Várjuk az erdélyieket, a vajdaságiakat, reményeink szerint a felvidékről is jönnek látogatók. Állandó osztrák és német vendégeink erre az időpontra időzítik nyaralásukat. Tavaly 177 bográcsban főztek lecsót, idén 250 körülire számítuk.
- Receptfüzetet eddig nem adtak ki, most honnan jött az ötlet? - Több oka is van. Először is, mindig kell valami új, valami, ami nem volt. Idén a receptfüzettel frissítünk. Arról nem is beszélve, hogy kezdtem sajnálni azt a sok jó receptet, amit eddig alkalmaztak a legjobbak, s amiről rajtuk kívül szinte senki sem tudott. A kiadvány az eddigi öt rendezvény legjobb és legötletesebb receptjeit tartalmazza néhol humorral megspékelve. Most viszont mindenki kipróbálhatja otthon mindegyiket, és mindenki eldöntheti, hogy melyik a legjobb. Szentes, 2007. 08. 28. |