Versről versre…

Megyei Petőfi-szavalóverseny Szentesen

 

 

 

A Petőfi Sándor Általános Iskola 2007. április 26-án rendezte meg a névadóról elnevezett szavalóverseny megyei fordulóját. A rendezvény ünnepi volt, hiszen éppen 10 évvel ezelőtt volt az első ilyen megyei szintű bemutató. Városi (területi) szinten már 1980 óta rendezi az iskola a szavalóversenyt alsó és felső tagozatos gyerekeknek.

A patinás épület legnagyobb termei is majdnem kicsinek bizonyultak a megye településeiről érkező közel 60 kis előadónak és kísérőiknek.

Az előcsarnokban Mészáros László, igazgató és Mihály Béláné, a Szentes Város Önkormányzata Művelődési Irodájának vezetője köszöntötte a vendégeket, majd az 50 éves ének-zene tagozat 6.b osztályos tanulói Kodály-biciniumokkal kedveskedtek a megjelenteknek.

 

 

 

A Petőfi Sándor Általános Iskola április 26-án rendezte meg a névadóról elnevezett szavalóverseny megyei fordulóját. A rendezvény ünnepi volt, hiszen éppen 10 évvel ezelőtt volt az első ilyen megyei szintű bemutató. Városi (területi) szinten már 1980 óta rendezi az iskola a szavalóversenyt alsó és felső tagozatos gyerekeknek.

A patinás épület legnagyobb termei is majdnem kicsinek bizonyultak a megye településeiről érkező közel 60 kis előadónak és kísérőiknek.

Az előcsarnokban Mészáros László, igazgató és Mihály Béláné, a Szentes Város Önkormányzata Művelődési Irodájának vezetője köszöntötte a vendégeket, majd az 50 éves ének-zene tagozat 6.b osztályos tanulói Kodály-biciniumokkal kedveskedtek a megjelenteknek.

 

 

 

A verseny két kategóriában zajlott: 11–12 és 13–14 éves gyermekek mutathatták be kedvenc versüket. A repertoár igen széles volt, hiszen Petőfi Sándor, Móra Ferenc, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Reményik Sándor, Wass Albert stb. verseit hallhatta a közönség. Külön öröm volt a zsűrinek és a hallgatóságnak, hogy népszerű költők ritkán hallható verseiben gyönyörködhettek, valamint az, hogy egyetlen ismétlődő vers sem hangzott el a délután folyamán! A színvonal igen magas volt, nehéz dolga volt a zsűrinek az értékeléskor. Meglepő érettséggel, szépen kidolgozottan mutatták be a gyerekek a kiválasztott műveket. A szentesi középiskolai tanárokból, valamint csongrádi előadóművészekből álló zsűri minden versenyzőt megdicsért. A délután legsikeresebb szereplői közül az alábbi tanulók versmondását jutalmazta könyvvel és oklevéllel a zsűri:

 

 

 

5–6. osztály:

1. Nagy Benjamin, Szeged, JGYTF Gyakorló Általános Iskola, felkészítő tanára: dr. Francziáné Kelló Mariann,

2. Kovács Lili, Szentes, Klauzál Gábor Általános Iskola, felkészítő tanára: dr. Keresztesné Farkas Erzsébet,

3. Juhász Kitti, Csongrád, Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, felkészítő tanára: Lovas Laura,

4. Szabó Andrea, Makó, Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanára: Kiss Edit,

5. Tóth Jennifer, Maroslele ÁMK Általános Iskola, felkészítő tanára: Farkas Éva,

6. Varga Ákos, Makó, József Attila Gimnázium, felkészítő tanára: Kovács Tibor.

 

7–8. osztály:

1. Letenyei Regő, Hódmezővásárhely, Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, felkészítő tanára: Szabóné Pintér Erika,

2. Horti Lilla, Csongrád, Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, felkészítő tanára: Kissné Karis Marianna,

3. Spitzer Jenő, Szentes, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanára: Nemes Éva,

4. Horváth Noémi, Makó, Kertvárosi Általános Iskola, felkészítő tanára: Dancsik Györgyné,

5. Banyó Enikő, Makó, Kertvárosi Általános Iskola, felkészítő tanára: Dancsik Györgyné,

6. Láda Flóra, Hódmezővásárhely, Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, felkészítő tanára: Molnár Tünde.

Szentes, 2007. 05. 10.

.