SZEM találkozó

 

 

 

2007. március 20-án a Városháza kistanácskozó termébe várták a SZEM szervezői Szentes társasházainak közös képviselőit, hogy mindenkit tájékoztassanak az új mozgalomról.

 

De mi is a SZEM?

Szomszédok Egymásért Mozgalom

A SZEM a polgárok széles rétegeit érintő statikus bűnmegelőzési tevékenység, azaz közvetlen lakókörnyezeti figyelő szolgálat. Nem kíván semminemű életvitelbeli korlátozást vagy változtatást a résztvevőktől, de feltételezi, sőt elvárja az alapvető emberi normák betartását, hiszen ez az egymást segítő közösségi környezet biztonságának alapja. A SZEM-ben való részvételhez szükséges 10-15 lakásonként, lépcsőházanként egy-két többnyire otthon tartózkodó, telefonnal rendelkező, a társasházban lakók által elfogadott, tisztelt lakótárs, de nem csak nekik van a SZEM-ben munkájuk. Az eddigi tapasztalatok alapján néhány alapvető tevékenységi formát felsorolunk, de ezeket most, vagy a későbbiekben, tetszés szerint ki lehet egészíteni a lakóközösség igényeinek megfelelően.

• Mindenki vállalja, hogy egész nap zárva tartja a lakóház, lépcsőház bejáratát. Mindenki felel azokért a személyekért, akiket a házba beenged. Ha ismeretlen embereket enged be valaki a házba (pl: szórólapterjesztőket, mesterembereket) meggyőződik azok személyazonosságáról. A házban tartózkodó idegenekre minden lakótárs kérdezzen rá.

• Mindenki odafigyel közvetlen szomszédaira (ez nem jelenthet az életükbe való bármilyen beleszólást, indiszkréciót), különösen az egyedülállókra, az idős vagy beteg emberekre. Az otthon tartózkodó, a feladatok összefogását vállaló, továbbiakban házbizalmi számon tarja az egyedülálló, idős, beteg lakótársakat. Ez a számontartás általában csak fokozottabb figyelmet jelent, és csak szükség esetén kell állapotára ténylegesen is naponta rákérdezni.

 

 

 

• A házbizalmi telefonszámát minden lakótársnak ismernie kell, hogy ha valami baj van értesíteni tudják. / Később, pályázat pénzből egyszerűbb jelzőberendezéseket (walkie-talkie) szeretnénk vásárolni, és azokat, akiknek szüksége van rájuk, ingyenes használatba adni./ Ő hívja, szükség esetén a mentőket, a szociális munkást, a közterület felügyelőket (napközben és hétvégén), a tűzoltókat, a rendőrséget vagy a velük kapcsolatot tartó polgárőrt. A házbizalmi ismeri a fentiek pontos telefonszámát.

• Minden lakótárs, és különösen a házbizalmi odafigyel a napközben, vagy hétvégén, vagy szabadságok idején üres maradó lakásokra. A gyanús körülményeket bejelenti a házbizalminak, ő pedig a legilletékesebbnek tartott szervezetnek.

• Minden lakótárs odafigyel a házban lakó gyerekekre, különösen amikor azok egyedül vannak otthon. Gyerekeket fenyegető bármely veszélyhelyzet esetén értesíti a házbizalmit vagy közvetlenül a szociális munkást.

 

• Minden lakótárs, de különösen a házbizalmi odafigyel a lakótársak ház környékén tárolt autóira és más járműveire. A megfigyelt gyanús körülményről elsősorban a jármű tulajdonosát értesíti.

A feladatokat a ház és a lakótársak igényeihez kell és lehet igazítani.

 

A lakóközösség által vállalt egyéb feladatok:

A SZEM-ben résztvevő ingatlanok számára a bejáratokhoz kirakható matricát is biztosítunk. Kérjék a SZEM megszervezése után a Polgármesteri Hivataltól. A tájékoztatás, a figyelőrendszer kiépítése ugyanis már eleve riasztó hatással van a bűnözőkre.

 

Figyelem!

A SZEM-ben résztvevőktől nem várjuk azt, hogy bűnözőket fogjanak el, vagy, hogy azokkal bármilyen kapcsolatba kerüljenek! Csak fokozott figyelemre kérjük a lakótársakat.

 

Szentes, 2007. 03. 29.

.