Kozma László
területi számítástechnikai verseny

 

 

 

A Pollák Antal Műszaki Szakközépiskolában 2007. január 17-én rendezték meg a Kozma László országos számítástechnikai verseny területi fordulóját az általános iskolák felső tagozatosai számára.

Ebben a tanévben másodszor a területi verseny feladatai mindenhol azonosak voltak, és azonos időpontban voltak megírattatva. A közel 70 fős mezőnynek elméleti és gyakorlati tudásából kellett számot adni.  50%-os továbbküldési küszöböt a tanulók több mint fele teljesítette.

Az 5-6. osztályok 90 perc alatt az operációs rendszerekről, a szövegszerkesztésről és rajzolási tudásukról adtak számot.

A 7-8. osztályosoknak 120 perc állt rendelkezésükre. Mindkét korcsoport azonos feladatsort írt. Nagyobbaknál az egyik legérdekesebb feladat volt, amikor a titkosított és tömörített szövegszerkesztési feladat kódjainak a jelszavát kellett kitalálni. Ezt az informatikai fogalmak játékos tesztjének helyes megoldásának segítségével tudták megoldani a versenyzők.

E feladat mellett operációs rendszerek, az Internet, a táblázatkezelési és rajzolási feladatok okoztak fejtörést.

 

 

 

Az alábbi eredményeket 2007. február 1-jén hirdették ki.

5-6. osztály:

1. Kovács Tamás (Szent Erzsébet Általános Iskola, Szentes, fk. Papp Sándor)

2. Kiss Dorottya (Koszta József Általános Iskola fk. Lucza László)

3. Lénárt Martin (Forray Máté Általános Iskola, Szegvár fk. Tóth Péterné)

 

 

7. osztály

1. Vígh Bálint (Forrai Máté Általános Iskola, Szegvár fk. Tóth Péterné)

2. Gémes Dániel (Mindszenti Általános Iskola fk. Csernákné Kiss Ildikó)

3. Szabó Dominik (Szent Erzsébet Általános Iskola, Szentes, fk. Papp Sándor)

 

8. osztály:

1. Vajda Zalán (Forray Máté Általános Iskola, Szegvár, fk. Tóth Péterné)

2. Bakos Péter (Koszta József Általános Iskola, fk. Geráné Révész Gabriella)

3. Csepregi Krisztián (Petőfi Sándor Általános Iskola, fk. Urbancsok Győző)

 

A fenti tanulókon kívül a regionális versenyre Szentesről az alábbi tanulók dolgozatait küldték tovább

Kiss Bálint Református Általános Iskola: Martinka Mátyás

Klauzál Gábor Általános Iskola: Szakács Gyula, Kosma Alex

Koszta József Általános Iskola: Ficsor Nikolett, Kucsora Viktor, Remzső Máté, Debreczeni Zsolt, Olsák Dániel, Szépe Martin, Czirok Zsolt, Bali Dávid,

Petőfi Sándor Általános Iskola: Hernyik Lilla,

Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola: Gyenes Tamás, Spitzer Jenő,

 

A versenyt támogatta: Szentes Város Önkormányzata, Comprint Plusz Számítástechnika, Hansa ’98 Kft., Team Számítástechnika, ISZE (Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete), Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola, Koszta József Általános Iskola

Szentes, 2007. 02. 21.

.