|
LEADER Program
A nemzeti társfinanszírozással együtt több, mint 5 milliárd euró fejlesztési forrás nyílt meg, amelyből 3,8 milliárd euró közösségi hozzájárulás. A számítások szerint a kedvezményezettek által hozzátett önerővel együtt mintegy 9 milliárd euró értékű fejlesztés valósulhat meg a vidéken az elkövetkező 7 év alatt.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program intézkedései 4 tengely mentén kerültek megfogalmazásra: a mezőgazdasági és erdészeti szektor versenyképességére a források 48 százalékát költhetjük, a pénzek 35 százalékát szánják a környezetvédelemi és természeti környezet fejlesztésére. Az életminőség és a vidéki területek fejlesztésére több mint 690 millió eurót fogadott el a bizottság, melynek sorsáról az induló LEADER II. program keretében létrejövõ helyi közösségek döntenek.
2007. szeptember elején indult a 2007-2013-as időszakra vonatkozó új Leader Program, ahol a kistérségi civil szervezetek, vállalkozók és önkormányzatok helyi közösségeket alakítottak abból a célból, hogy az Új Magyarország Vidékfejkesztési Programhoz (ÚMVP) igazodva elképzeléseiket, ötleteiket megvalósítsák.
A szentesi és a csongrádi kistérség vidékfejlesztési szereplői közösen megalakították az Alsó-Tisza vidék Fejlesztéséért 39 tagot számláló és a két kistérség mind a 12 települését lefedő helyi közösséget. A Helyi Közösség előtt álló tervezési időszakban meg kell határozni azon fejlesztési célokat, amelyek mentén a pályázati források elosztásra kerülhetnek. Ennek érdekében arra van szükség, hogy a kistérség szereplői a saját fejlesztési ötleteiket, elképzeléseiket juttassák el a Helyi Közösséghez, illetve a Helyi Vidékfejlesztési Irodákhoz hogy ezeket figyelembe véve egy összetett stratégia születhessen meg. Amennyiben már rendelkeznek fejlesztési elképzelésekkel, illetve az induló LEADER programmal kapcsolatban bármilyen kérdésük van, juttassák el azt a szentesi kistérség Helyi Vidékfejlesztési Irodájához, Gyömbér Ferenc irodavezetőhöz.
Elérhetőségek: Cím: 6600 Szentes, Kossuth tér 5., Tel.: 63/401-493, 30/684-7590. Internet cím: www.hvi.hu; email: szentesi@hvi.hu
Szentes, 2007. 12. 21 .
|