|
Animációs verseny
A feladatot három korcsoportban 3 fős csapatokban végezték. Feldolgozandó témák korcsoportonként a következők voltak: I. korcsoport (4. osztály): magyar népmese II. korcsoport (5-6. osztály): történetek, legendák magyar történelmi személyek életéből III. korcsoport (7-8. osztály): tudománytörténetből, művészettörténetből vett anekdota megjelenítése
A verseny előzetes feladata az volt, hogy tervezzék meg a gyerekek az általuk választott mese, történet szereplőinek alakját környezetével A/4-es lap(ok)on, az általuk választott színes technikával. A verseny során a történeteket rajzlapon fázisonként rajzolták meg saját rajzi eszközükkel, párhuzamosan a csapat egy tagja a számítógépen az Imagine LogoMotion program segítségével „rajzfilmmé” varázsolta. Az értékelésnél egyenlően pontozódott a rajzi megjelenítést és a számítógépes kivitelt.
Köszönet mondanak a szervezők Erdészné Kulman Máriának és Giliczéné László Kókai Máriának a verseny zsűrizéséért. Eredmények: I. Korcsoport 1. Az üregi kakasok (Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagiskolája: Kovács Petra, Ratkó Barbara, Fehér Georgina) 2. A két kicsi bocs meg a róka (Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagiskolája: Csatordai Veronika, Kisalaki Szilvia, Kulcsár Zsanett Edina) 3. A holló és a róka (Koszta József Általános Iskola: Pölös Martin, Bereczki Bence, Vecseri Bence) II. Korcsoport 1. Szent Margit legendája (Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola: Egedi Judit, Sebők Zsuzsanna, Tóth Édua) 2. Szent László legendája (Koszta József Általános Iskola: Bagi Eszter, Dudás Kata, Füsti Molnár Gabriella) 3. Szent Erzsébet legendája (Koszta József Általános Iskola: Remzső Andrea, Vincze Laura, Bene Viktória) III. Korcsoport 1. Röntgen és az X sugárzás (Fábiánsebestyéni AMK: Balogh Katina, Varga Anikó, Faragó Dániel) 2. Galilei és a szabadesés (Fábiánsebestyéni AMK: Nagy Dávid, Pintér Imre, Mészáros Elvira) 3. Daidalosz és Ikarosz (Deák Ferenc Általános Iskola: Nemes Andrea, Nagy Gyöngyi, Bugyi Katalin) Szentes, 2007. 12. 10. |