Horváth Mihály nap és emlékverseny

 

 

 

A Horváth Mihály Gimnázium ebben a tanévben is megrendezte a Horváth Mihály Emlékversenyt, ahol 18. alkalommal mérték össze tudásukat a versenyzők. Közel ezer szentesi diák vett részt a város szülöttének emlékére rendezett versenyen különböző témakörökben.

A verseny végeredményét 2007. október 19-én hirdették ki a gimnázium dísztermében.

 

 

 

A Horváth Mihály Gimnázium tizennyolc éve minden ősszel tanulmányi versenyekkel, majd ezek zárásaként egy szórakoztató programokkal teli nappal emlékezik meg az iskola névadójáról.

 

 

 

A Horváth Mihály-nap egy tanításmentes munkanap, melyen épp ezért kötelező a megjelenés, de mindenki szabadon választhat a gazdag programkínálatból. Azok jártak jól, akik elejétől a végéig elkötelezték magukat egy-egy előadás mellett, mert a későn jövők már csak bekukkantani tudtak a diákokkal csordultig telt termekbe.

 

 

 

Az eseménydús délelőtt zárásaként Horváth Mihály szobrát koszorúzták meg , az egykori vallási- és közoktatási miniszter , a gimnázium névadója születésének 198., halálának 129. évfordulóján. A Kossuth-téren lezajlott ünnepség részeként a több hetes Horváth Mihály-tanulmányi verseny középiskolás legjobbjait is díjazták.

 

 

A verseny végeredménye megtekinthető az iskola honlapján a www.hmg.hu -n!

Szentes, 2007. 10. 25.

.