70 éves Balázs Árpád

 

 

 

Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző, Érdemes művész, Szentes Város Díszpolgára hetvenéves. Az évfordulón műveiből ünnepi hangversenyt rendeztek 2007. október 1-jén, hétfőn este 6 órakor a Tóth József Színházteremben.

 

 

 

- Kerek évfordulóimon szülővárosom mindig megtisztelt szerzői hangverseny rendezésével. Első alkalommal 1967-ben. Éppen harminc esztendős lévén, a felszabadult csapongás, a sokirányú-útkeresés volt jól érzékelhető akkori műveimből. Ebben segíteni felvonult a kor minden jelentős csapata: a világhír küszöbén álló Magyar Fúvósötössel az élen. Később műveim elhozták ide a Magyar Rádió Gyermekkarát, a Magyar Honvédség Központi Zenekarát, de nem folytatom, mert az interjú terjedelme véges, a fellépők sora pedig igencsak népes! Kellettek ehhez persze a város mindenkor értő-segítő művelődési vezéregyéniségei: Bácskai Mihálynétól Mészáros Júlián át Mihály Béláné Terikéig. No meg, természetesen, a zeneiskola aktuális intézményvezetői: Galli János, Veréb Imre, Nagy János, vagy Mihály Béla.

 

 

 

- Tanulságos végig nézni ezt a sajátos "magántörténeti koncertsort", amely csak látszólag magántörténelem: benne van a zenei közgondolkodás, a zeneközéleti elvárások folyamatos változása. Mert, hogy éppen ekkor, vagy akkor mit írtam, az nemcsak az én hangulatjárásomtól függött. Persze, attól is, de a külső hatásoktól nem maradtam mentes. Az 1980-as évek végén egyszer csak a megújuló zenekari mozgalom élén találtam magamat, s az addig majd, hogy nem csak vokális művek komponálása után "felfedeztem", újra felfedeztem magamnak a zenekari hangzás szépségét, a benne rejlő számtalan lehetőséget!

 

 

 

 

Szentes, 2007. 10. 08.

.