Világvándor Szentesen

 

 

A kanadai Jean Béliveau tervei szerint 12 év alatt kerüli meg a Földet, gyalogosan. A Montreálból 2000 augusztusában elindult világvándor tettével, az UNESCO céljaival összhangban a békét és az erőszakmentességet szeretné elősegíteni a gyermekek javára.

Béliveau úr Bécs és Pozsony érintésével az elmúlt esztendő decemberének végén érkezett Magyarországra. Az itteni útja során (2007. január 9-én) Szentest is érintette, ahol egy éjszakát töltött. Föld körüli útja során egy társa akadt egy háromkerekű kocsi, amelyben hálózsákot, sátrat, ruhákat, és alapvető élelmiszereket visz csak magával.

 

 

- Miért kezdett bele a gyaloglásba?

- Mostani célom az, hogy a békét és az erőszakmentességet segítsem elő a gyerekek javára, de nem ezért kezdtem el az utat. El akartam menekülni akkori életem elöl, amelyben a pénznek volt nagy szerepe, krízishelyzetbe kerültem. Csak véletlen volt, hogy az UNESCO-val is kapcsolatba kerültem. 2000-ben indultam útnak, ahogy egyre több utat tettem meg, egyre többet láttam, szembesültem azokkal a gondokkal, amelyek a gyerekeket is sújtják

 

- Milyen nehézségekkel kellett eddig szembenéznie?

- Ha hegyeket kell átszelnem, nagyon hidegben vagy sivatagokban kell gyalogolnom, az fizikailag megvisel. Afrikában az is nehéz volt, amikor olyan területeken kellett áthaladnom, amelyek szinte teljesen kopárak, nélkülözik a civilizációt, hiszen más helyeken nagyon sok emberrel találkoztam, akikre szükségem is volt.

 

 

 

- Az eddig látott országok közül melyek voltak önre a legnagyobb hatással?

- Etiópiát nem kedveltem akkor, amikor abban az országban jártam, de nagyon sokat tanultam ott, gazdagodtam belsőleg. A tapasztalataim először megtörtek, aztán megnyitották a szívemet arra, hogy megértsem az ott élőket. Mozambikban mindenki mosolygott rám, ez nagy élmény volt. Az amerikai Louisianában az fogott meg, hogy nagyon sokan beszéltek franciául – francia kanadaiként ez kellemes élmény. Algériában találkoztam a legtámogatóbb emberekkel – ott tartózkodásom alatt megoperálták a prosztatámat, teljesen ingyen. Megmentettek.

 

- Melyik országokra kíváncsi még igazán?

- Kína átszelését nagyon várom, de látni fogom még Törökországot, Iránt, Üzbegisztánt, Afganisztán és Indiát is. Mind élményekben nagyon gazdag ország lesz. Laoszra és Vietnamra is kíváncsi vagyok, sokat várok Ázsiától.

 

- Hogyan tervezte meg útját? Hiszen 2000-ben, amikor elindult otthonról, még nem tudhatta, milyen lesz a politikai helyzet egyes országokban.

- Akkor nagyon naivan elterveztem a teljes utat, de aztán például Afrika nyugati részén azt a tanácsot kaptam, hogy inkább a keleti partra menjek, mert ott biztonságosabb. Szerettem volna Szentpétervárra és Moszkvába is eljutni, de a tél keménysége miatt ez nem lehetséges. Nem vagyok olyan fizikai állapotban, mint egy harmincéves férfi, így most Törökország felé veszem az irányt. De például hét éve Afganisztán is biztonságos országnak tűnt.

Szentes, 2007. 01. 10.

.