Sikeres ökokampány a Zöld Oviban

 

A Szent Anna Utcai Óvoda 2006. szeptember 22-én elnyerte a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási Minisztérium által meghirdetett pályázatán a „Zöld Óvoda” címet. Környezetvédelmi elhivatottságukat, elkötelezettségüket erősítve vállalkoztak arra 2006. májusában, hogy csatlakozzanak az ÉAI (Érdektársulat az Alumínium Italos Doboz Újrahasznosítására) Magyarország Kht. által meghirdetett alumínium italdoboz gyűjtési akcióhoz.

 

 

 

A szülőket, nevelőközösségük tagjait, ismerőseiket mozgósítva kezdtek hozzá a feladathoz. A folyamatos gyűjtésre nem csak a nyerési esély inspirálta őket, hanem az is, hogy az óvónők és általunk a szülők is most szembesültek az alumínium szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának jelentőségével.

Köszönik mindazoknak, akik akár 1 db alumínium dobozzal is hozzájárultak gyűjtési akciójuk sikeréhez, hiszen a leadott hulladék értékesítéséből befolyt összegen túl, mint a régió legeredményesebb gyűjtői 150 000,- Ft pénzjutalomban részesültek. Ezt a pénzösszeget környezetvédő Zöld Oviként van mire fordítaniuk. Elképzeléseik sora vár megvalósításra: komposztáló, udvari ivókút kialakítása, facsemeték telepítése, szelektív hulladékgyűjtők beszerzése…

A díjkiosztás ünnepélyes keretek között történt, ahol egy fantasztikus bemutatót láthattak egy megszállott technikát tanító pedagógus jóvoltából. Diákjait nemcsak gyűjtésre, hanem barkácsolásra is ösztönözve leleményes, ötletes dolgokat készítenek az alumíniumdobozokból.

 

 

 

  • Az alumínium italdoboz nem „szemét”, hanem alternatív nyersanyagforrás.

  • A szelektíven gyűjtött alumínium italdoboz 100%-ban újrahasznosítható.

  • Az újrahasznosítás biztosítja a „dobozból doboz” gyártástechnológiát.

  • Az újrahasznosított (szekunder) alumínium előállítása 95 %-os energia megtakarítással valósul meg az elsődleges (primer) alumíniumgyártással szemben.

  • Az alumínium minőségveszteség nélkül újra és újra visszaforgatható.

  • Magyarországon 4 alumínium kohó hasznosítja újra a szelektíven gyűjtött alumínium italdobozokat.

  • 2005-ben Magyarországon több mint 480 millió alumínium italdoboz került forgalomba, és 596 tonna szelektíven gyűjtött italdoboz került újrahasznosításra a hazai kohókba.

 

Sikeres akciójukon fellelkesülve folytatják a gyűjtést. Az óvodában kihelyezett speciális gyűjtődobozokban várják továbbra is az összenyomott alumínium italos dobozokat. Bárki – akinek háztartásában előfordul alumínium italos doboz – segíthet a gyűjtési akcióban. Az óvodában minden mennyiséget átvesznek.

Szentes, 2007. 01. 23.

.