Laci bácsi képeslapjai

 

 

 

2007. január 5-én Dr. Molnár László képeslap-gyűjtõ kiállítását Bucsány György nyitotta meg a Városi Könyvtárban, mely január 19-ig tekinthető meg.

A kiállítás megnyitóján Gyuri bácsi beszélgetett a kiállítóval, aki olyan érdekességekre is felhívta a figyelmet, mint a hosszú címzés, vagy pl. egy képes lapra hogyan és miért került lyuk!

A beszélgetésből megtudhattuk, hogy a képes-levelezőlapok nagy-részének művelődéstörténeti jelentősége van. A képes-levelezőlapok nem csak üzenetet hoznak – visznek a távolban lévő ismerősöktől, hanem általuk beutazhatjuk a világot, felújíthatjuk és kiegészíthetjük ismereteinket a természetes és épített örökségünkről, betekinthetünk a művészetek világába, megcsodálhatjuk elődeink viseletét.

Á képes-levelezőlap az esztétikai élményen túl az ismeretszerzés forrása is. Szimbolikus és hű tükörképe annak a kornak, ízlésnek, amely megjelentette.

 

 

 

A kiállításon a képes-levelezőlapok mesebeli gazdagságából láthatnak ízelítőt, amely azt bizonyítja, hogy képes-levelezőlapot kapni ma is öröm.

Szentes, 2007. 01. 10.

.