Kellett a győzelem

Legrand-Szentes - Szolnok 7-6

 

 

 

Az első két negyed színvonalán meglátszott, hogy a találkozó mindkét csapat számára jókora téttel bír. Hazai győzelem esetén ugyanis a szentesiek elhúztak volna négy ponttal vetélytársuktól, ha viszont a Szolnok nyer, akkor pontszámban utoléri a Kurca-partiakat. Annak ellenére, hogy Torday és Németh is akciógólt szerzett a meccs elején, a Legrand támadásban pontatlannak bizonyult, kapkodott, de ennek ellenére jól védekeztek.

 

 

 

A térfélcsere után is ment a sorozatos le- és felúszás. Szinte minden akciónk lövéssel zárult, csak kevés volt az eredményjelzőn ennek a látszata.

A sok lövés azért egy-egy gólt eredményezett így a szentesiek 5-1-re elhúztak. Úgy tűnt, megvan a mérkőzés, de mire ez tudatosult volna kaptak két gólt. 7-3 után viszont biztosan hátra dőlhettünk volna, de ekkor kiengedtünk. Nem csak az irányítás veszítettük el, hanem a nagy előnyünket is.

Hetven másodperccel a vége előtt már 7–6 állt az eredményjelzőn, és mivel a Szentes nem szerzett gólt támadásból, csak odakerültek azok a körmök a fogak közé. Negyven szekundum volt még a végső dudaszóig, jött előre a Szolnok, de a hazaiak fegyelmezett védőmunkával megtartották minimális előnyüket.

 

Szentes, 2007. 01. 16.

.