Autómentes nap

 

 

 

Szentes is csatlakozott az Európai Autómentes Nap-hoz. A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy évente legalább egy napon kevesebb jármű szennyezze a levegőt és a több mozgásra buzdítson. Szentes évek óta a főutca részleges lezárásával hívja fel az autósok figyelmét, hogy másképp is lehet közlekedni. Ebben az évben szeptember 22-én, pénteken reggel 6 és este 9 óra között lezárta a Polgármesteri Hivatal a Kossuth utcát József Attila és a Somogyi Béla utca közötti szakaszon.

A délelőtt folyamán több óvodás csoport kilátogatott a Kossuth utcára és előkerültek a kréták, jöttek az ötletek, hogy ki mit akar rajzolni. Sajnos a gyerekek nem alkottak maradandót, mert az első autók gyorsan leporolták az aszfaltot az akció zárása után. A nap folyamán sokan kerékpároztak, de akárhogy is néztük sajnos nem elegen.

 

 

Szentes, 2006. 09. 26.

.