Ötven éve egy forró nyári napon

 

 

 

1956. július 7-én Kotvics-Varga Imre és Valkai Julianna megjelentek a szentesi házasságkötő teremben Botos Imre és Gránicz Ferenc tanúikkal, hogy Szendrődi József anyakönyvvezető előtt közösen kijelentsék eggyüvétartozásukat.

 

 

 

Ennek éppen 50 esztendeje. E jeles évfordulót családi körben ünnepelték meg a múlt héten és Szabóné Lucz Margit anyakönyvvezető előtt megerősítették az ötven évvel ezelőtt megkötött házasságukat.

 

 

 

A házaspárt Szűcs Lajos alpolgármester köszöntötte, aki bizonyította, hogy 50 éve egy mostanihoz hasonló nyári nap volt, mert ő nyolc esztendősen akkor az aratáson segédkezett.

 

 

 

Két gyermeket neveltek fel szeretetben, békességben, akik hat unokával ajándékozták meg őket. Az 1932-ben született Imre bácsinak egyetlen munkahelye volt: a Termál Szövetkezetben dolgozott 1959-től 1992-ig, amikor nyugdíjba ment. Feleségével már az elemi iskolában találkoztak, de egy táncos mulatság megpecsételte későbbi sorsukat.

Szentes, 2006. 07. 12.

.