Kalandozz a könyvek birodalmában!

 

 

Tóth Tamás: Szentes és környéke természeti értékei

 

A Városi Könyvtár idén is megrendezte a "Kalandozz a könyvek birodalmában!" - Általános Iskolások Hete a könyvtárban című programsorozatát.

A rendezvény célja, hogy a városban tanuló 8. osztályos diákok szervezett keretek között ismerkedhessenek meg a felnőtt könyvtárral, az ott igénybe vehető szolgáltatásokkal.

A programra 2006. május 15-19 között, délelőttönként került sor. Négy nap alatt közel 180 végzős általános iskolást láttak vendégül a város 5 iskolájából. Mindennap könyvtárbemutató sétával indult, melynek során a diákok megismerkedhettek a könyvtár épületével, állományának elhelyezkedésével, és a szolgáltatásokkal.

A bemutatót követően rendhagyó tanítási órára került sor amelyen hétfőn Nagy Zoltán: Õsmaradványok és kövületek, kedden Tóth Tamás: Szentes és környéke természeti értékei, szerdán Berkecz Pál: Alpinizmus, csütörtökön Zombori Ottó: A 3. évezred csillagai alatt a Kárpát-medencében és pénteken Grace Libetsi: Afrikai kultúra (angol nyelvű) című előadásokat hallgathatták meg az érdeklődők.

Minden alkalommal a reggeli könyvtárismertető könyvtári sétához kapcsolódóan egy-egy tesztlapot töltöttek ki a diákok. A legjobb eredményt elérő tanulókat értékes ajándékokkal és oklevéllel jutalmazták.

 

 

Zombori Ottó: A 3. évezred csillagai alatt a Kárpát-medencében

Szentes, 2006. 05. 23.

.