Elismerés az árvíz ellen védekezőknek

 

A Parlament kupolatermében 2006. május 19-én tartották meg az árvíz elleni védekezésben szervezőként, irányítóként, a gátakon dolgozóként kiemelkedő munkát végzők állami kitüntetési ünnepségét. Sólyom László köztársasági elnök beszédében hangoztatta: mindazok, akik a védelmi munkában részt vállaltak, óriási műszaki teljesítményt nyújtottak, fáradhatatlanul dolgoztak a gátakon, összefogásból példát mutattak ország-világnak.

 

 

 

A Magyar Köztársaság elnöke az árvíz elleni védekezésben nyújtott kiemelkedő munkája elismeréseként – a honvédelmi miniszter előterjesztésére, május 21-ei hatállyal – vezérőrnaggyá léptette elő Kovács István dandártábornokot, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár parancsnokát.

 

A 2006-os árvízi védekezés az adatok tükrében

Védekezési időszak: április 14 - május 5 között.

Helyszínek: Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok megye, illetve a dandárhoz vezényelt állomány részt vett Békés megyében is a fenti időszakban a védekezési munkákban. Az MH 37. 11. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár állományából 595 fő vett részt a védekezésben.

A dandárhoz, mint bázis alakulathoz vezénylésre került Debrecenből az MH 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár állományából 597 fő, Tatáról az MH 25. Klapka György Könnyű Lövészdandár, illetve az MH 11. Hunyadi Mátyás Harckocsi Zászlóalj állományából 872 fő, Egerből a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj állományából 100 fő, Hódmezővásárhelyről az MH 37/4. Török Ignácz Műszaki-építő Zászlóalj állományából 12 fő, Budapestről az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred állományából 17 fő hivatásos és szerződéses állományú katona.

 

 

 

A katonák az árvízi védekezésben összesen 158.292 munkaórát dolgoztak, ez idő alatt 408.000 homokzsákot töltöttek meg, valamint 1.029.700 homokzsákkal erősítették meg a gátakat.

A védekezési feladatok során 3.850 m3 homokot, 988 db. 1m3-es ballont és 1.164.000 db homokzsákot szállítottak a helyszínekre, illetve 250 fm. dorong „szőnyeg” utat építettek a védekezés helyszínét megközelítő PTSZ-M típusú lánctalpasok számára.

A védekezésben átlagosan - összesen – napi 1.000 fő katona és 180 technikai eszköz került alkalmazásra, 12 órás váltásban.

Felhasználásra került: közel 103.000 liter gázolaj, 23.000 liter benzin, 1647 műszaki gép üzemóra és több mint 100.000 km a gépjárművek igénybevétele során

Meg kell említeni azokat a katonákat, közalkalmazottakat, akik biztosították a védekezésben közvetlenül résztvevők eredményes munkáját; a szakácsokat, szerelőket, elhelyezési szakembereket, valamint azokat akik tudásuk legjavát adva, a különböző szakterületeken tették kötelességüket, járultak hozzá a védekezés sikeréhez.

 

 

 

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter által adományozott elismerések kerültek átadásra 2006. május 19-án a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandárjánál.

 

Elöljáró parancsnokai javaslatára beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a Honvédelem Napja, május 21-e alkalmából a Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát Nyíri Sándor őrnagynak, III. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet Jurenák Ágnes közalkalmazottnak.

 

 

 

A Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkája elismeréséül, a Honvédelem Napja, május 21-e alkalmából a Tiszthelyettesi Szolgálati Jel II.f okozatát 20 év után Kasza-Kovács Béla főtörzsőrmesternek, a III. fokozatát 10 év után Baráth Mária főtörzsőrmesternek, Verók Imre Norbert főtörzsőrmesternek, a 2006. évi árvízvédelmi munkálatok során végzett kiemelkedő és példamutató helytállása elismeréséül a Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát Szaniszló Zoltán alezredesnek, Révész Ferenc őrnagynak, a bronz fokozatát Varga Árpád főtörzsőrmesternek.

 

Szentes, 2006. 05. 24.

 

.