A víz csökken a veszély nő!

Ember kell a gátra!

 

Szelevény

 

Ugye senki nem akarja, hogy a fenti kép Szentes határában készüljön!?! A szelevényi gátcsúszáson készült fotó (Köszönjük a fotókat Tésik Attilának!) picit sokkolja az embert, de talán ösztönöz mindenkit, még a vasárnap délután a Kossuth téren napozókat is, hogy ezekben a napokban segítsenek a gáton.

 

 

Szelevény

 

Már apadt a víz 7 cm-t, de még így is magasabban áll, mint 2000-ben. Így is 42 cm-rel van az eddigi csúcs felett és a védekezés második félideje csak most kezdődik.

A hétköznapok délelőttjén a középiskolák egymás között felosztva segítenek a homokzsákok töltésében, amelyekre most nagy szükség van.

 

 

Szelevény

 

Akkor most nézzük, hogy mi újság Szentesen!

Szentesnél a Tisza 1051,5 cm-en tetőzött és most 1044,5 cm. Az alábbi képen látható bordás megtámasztást kell alkalmazni a Sulymostói gátőrháztól kb. 4 km-re, de hasonló megtámasztást építenek a Szivágyi gátőrháztól északra is.

 

40 borda, bordánként 350-400 homokzsák= kb. 15.000 homokzsák

 

Délelőttönként középiskolások segítik a zsákok töltését, de ebéd után vannak gondok munkás kéz utánpótlásban, tehát, aki tud jöjjön ki lapáttal zsákokat tölteni a Kucori gátőrházhoz.

 

 

                                                                                                    Pécsről érkeztek

A hétvégen több városból érkeztek segíteni Szentesre. A Fény Gyermekei - Magyar Esszénus Egyház papjai és családjuk Pécsről jöttek, mert látták a televízióban, hogy elkél a segítség. Szeged irányából indultak el északra a Tisza mentén, és így találtak rá a Kucori felhajtóra, ahol polgárőrök vigyázták a rendet. Megkérdezték, hogy lehet-e segíteni és máris lapátra kaptak.

 

 

A fenti képen látható karatés társaság, pedig Brezovai Sándor hívására érkezett az alábbi városokból: Budapest, Érd, Füzesabony, Orosháza, Baja, Szegvár, Mindszent, Szentes.

 

 

 

Az elmúlt hétvégén sokan jöttek ki homokot pakolni, és tévedésben vannak azok, akik azt hiszik, hogy most már fellélegezhetünk, mert apad a víz. A neheze csak most kezdődik!!!

 

 

 

Az átázott töltéseket, még kb. egy hétig olyan vízszint terheli, amelyre eddig nem volt példa. Nehéz megítélni, hogy a víz mekkora terhelést jelent a gátra, ezért elmondjuk, hogy a szakaemberek kiszámolták, hogy a gát alsó részét a víz négyzetméterenként 6 tonnával nyomja szét.

 

 

 

Mivel a honvédség egy része át lett vezényelve Szelevényre, ezért itt Szentesen minden civil segítségre szükség van.

Az elmúlt két napon készült fotókat ITT tekinthetik meg!

A fenti galériában látható képek, az alábbi helyszíneken készülltek: Kocori gátőrház, Sulymostói gátőrház, Szentes-Sziget, Zalota, Szivágyi gátőrház és környéke.

Szentes, 2006. 04. 25.

.